DeletedUser23505
Guest
Azért azt be kell látni, hogy egy bizonyos szint elérése után nem marad egyéb célkitűzése a játékosnak, mint a presztizs pont gyűjtése (mert ebben még jobb lehet, fejlődhet. tehát fontos tényező), és valóban:
különféle ügyeskedéskbe kényszerit bele a helyzet, mert egy ideje több "szórólap" jön Top játékosok épitési akiójáról, mint a valós életben a postaládámba, hasonló promóciós anyagok. Már innen is lehetett volna tudni, hogy valami miatt nagyon fontosak lettek a Nevezetesek.
Senkit nem szeretnék megbántani, de ennek az (mint látható, sokak számára értékes, és fontos) információnak valamikor a Nevezetesek 10. szint fölé épitésének lehetőségével közel egyidőben kellett volna a köztudatba kerülni.
Hogy: Figyelem!!! Mostantól nem csatázással lehet csinálni a sok presztizs pontot, hanem 10. szint fölötti épitéssel! (természetesen először a Fejlesztőknek kellett volna eljuttatni az információt a különféle szerverek Főnökségéhez. )
Akkor most nem lenne az, ami van.
És igen, Blackmatt rátapintott a lényegre: Szerintem a T. Fejlesztők rájöttek, hogy az utolsó rajzot már a legtájékozatlanabb játékos is megveszi, nem is vészes az a 200 gyémánt (hosszú hetek ideges stresszelése váltható ki 200 gyémivel, akinek meg van egy kis sütnivalója, örökre el is felejtette a rajzok 2:1 "kereskedését", annak "lehetőségét"... ) és bár nincs rálátásom, de fantáziám igen, és szerintem a Nevi épitésekkel adható el a legtöbb gyémánt, mert hiába harcolsz, küzdesz-küszködsz, már nem is látod az épitkező játékost, úgy elhúzott
Ha nem gyémántolsz kőkeményen, lehúzhatod a rolót, persze, ha maradt még benned némi szikrája a versenyszellemnek. Ha nem maradt, és költeni sem tudsz rá többet, akkor állj be a sorba, valahova hátra...
Sajna ez van, én meg még a "Holnap" korban egy komolyabban átgondolt harci egységek bevezetésében reménykedtem!
És totál mindegy, hogy kicsit megkésett az információ vagy nem. A Forge of Empires nem harci játék többé, bár erre már kaptunk választ, hogy senki nem állitotta, hogy az.
Mindenesetre, én a tévés promóciós reklámfilm hatására kezdtem el játszani, nekem stratégiai játék hatását sugallta, és akkor még harci stratégiára gondoltam...

Utoljára egy moderátor szerkesztette: