Sziasztok!
Eddig csak olvastam az ötleteléseket, ideje hogy én is beszálljak.
Csatatér : Jó gondolatnak találom hogy legyen naplózva hogy melyik szektort ki ütötte, illetve hogy ki ütötte be Azt is jó gondolatnak találom, hogy ha valamelyiken tiltó-jel van, akkor az utolsó csatát ne engedje a rendszer- vagyis ne lehessen elfoglalni- , csak az arra jogosult személynek.
Levelezés : Céhes fülön csak az indíthasson új levelezést, akinek erre joga van. / céh vezetői, illetve azok akik a körlevél jogot megkapják. / Indok : a levelezőrendszer átalakítása előtt, minden céhtagnak szóló levelet csak a céhek vezetői írhattak, illetve azok, akik megkapták ezt a körlevél-írásos jogot a vezetőktől. Ezt a jogot a levelezőrendszer átalakításával nem töröltétek el, viszont a jelenlegi levelezésben már nem él. Minden céhtag indíthat új levelet. Viszont a céhes fülön lévő levelekből kilépni nem lehet, és törölni a tagok állttal indított leveleket, csak a céh vezetői törölhetik, az indítójuk, nem. Szóval kicsit össze kéne hangolni a céhes-fülön lévő jogokat. Maradjon meg hogy kilépni nem lehet belőlük, ez jó. Maradjon meg hogy törölni csak a céh vezetői tudják, de az indításuk is kötődjön a jogokhoz. Vagyis új céhes levelet csak a céh vezetői, illetve a körlevél-írásos jogot megkapó személy indíthasson, illetve csak ők törölhessenek. A Közösség-fülre viszont bevezetném a "minden céhtag" , "minden barát"- opciókat, esetleg a "minden szomszéd" -opciót is. Ezekből simán ki tud lépni az, akit nem érdekel a levél témája.
Nevezetes : A nevezetesekbe az utolsó fp-berakását korlátoznám, vagyis csak a tulajdonos léptethetné meg a nevezetest. Illetve ez időkorláthoz lenne kötve, ha mondjuk valakinek már 15 napon túl benne áll valahol a pontja, és a szint még mindig nem lépett, akkor meg lehetne léptetni a szintet. Illetve ha valahol 30 napon túl áll benn a forge, akkor ki lehetne venni onnan. Az így kivett fp sávba kerülne , nem raktárba. Sokszor gond az hogy valaki inaktívvá válik, és az épületeiben benn maradnak a segítségképp vagy tervért berakott fp.-k, amikre neki már nincs szüksége-mivel nem játszik- aki meg berakta, annak azért jól jönne. És sok olyan játékos is van, aki segítséget kér ugyan , de aztán elfelejtkezik a nevijéről, és még 1-2 hónap után is benn áll a pont, mert nem lépteti meg.
Ezért lenne jó opció hogy ami már több mint 30 napja benn áll, azt vissza lehessen kérni.
Hadsereg kezelése : Jó gondolatnak találom hogy a sérült egységek csak akkor látszódjanak, ha nincs ép egység /ezt kiválasztható funkcióként képzelem el /. Azt is jó gondolatnak találom, hogy lefixáljunk egy csapat-összeállítást, és amikor a csapat sérül, 1-gombnyomás segítségével lehessen benne kicserélni minden sérültet, amíg van belőle készleten. Ez meggyorsítaná a csatákat. Vagy akár az is jó lehetőség lenne, hogy kiválaszthassuk melyik 3 egység legyen elől , hogy ne kelljen a teljes soron végigmenni ha mondjuk a zsiviket szeretném csak lecserélni. Vagy beállítani 2-3 kedvenc csapat-összeállítást..
GVG : én nem vezetném ki a játékból , de esetleg meg lehetne variálni, hogy ne legyen bebetonozva hogy melyik céheké a terület. Mondjuk lehetne olyan, hogy a foglalások nem szólhatnának évekre, hanem mondjuk félévente-évente resetelődne a teljes térkép. Így újra és újra el kéne foglalni, és új céhek is lehetőséget kapnának a részvételre.
Kereskedelem : Jó lenne ha a lejárt ajánlatok nem törlődnének automatikusan, hanem törlés előtt lehetőséget kapnánk ezek meghosszabbítására. Szintén jó lenne, ha egyszerre több ajánlatot tudnánk törölni, illetve ha többet lehetne kirakni , azonos ajánlatokból. Szintén jó lenne, ha egyszerre több ajánlatot lehetne levélbe csatolni, és nem egyesével kéne megtenni.
Barátlista : Talán lehetne növelni a barátlistán lévők számát, illetve a jelölhetőséget is növelni lehetne, hogy ne csak 80-ig tudjunk jelölni.
Fogadó : Egy idő után már fölöslegesen gyűlik az ezüst. + bónuszok bevezetésével jobban ki tudnánk használni. Igen, most is vannak bónuszok, de ezek jó része teljesen fölösleges, nem, vagy ritkán használjuk őket. A + kör bónuszt viszont bevezetném a csatatérre is, hogy ne csak expedíción lehessen használni. Vagy egy hasonló bónuszt vezetnék be ami a csatatérre érvényes csak. Sokan csak tárgyalni tudnak, és őket semmi nem segíti, a tárgyalás nem elég hogy lassú. Igen, az 2 pontot hoz, de akkor is kéne még oda valami segítség. A harcosokat segítik az épületeik bónuszai, a fogadó bónusza, és a gyógypotik. Akik meg tárgyalnak, azokat nem segíti semmi. Talán a + kör jól fogna oda. Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy lenne bónusz a termékekre is, hogy kevesebbet használjanak el.
A játék eltolódott a csaták felé. Kicsit erősíthetnétek a másik oldalt, azokat akik elsősorban kereskednek, termelnek, és keveset csatáznak.
Jó lenne medálos terület is még.
Az épületek forgatását én-már- nem hiányolom, már megszoktam hogy itt nem lehet forgatni. Viszont azt jó ötletnek tartom hogy az összeillő épületeket- készleteket- lerakás után, fixálni lehessen, és a város rendezésekor ebben a fixált állapotban lehessen mozgatni. Ha meg a sorrendjükön variálni szeretnénk, vagy új épületet hozzáadni, akkor oldjuk ezt a fixálást, és azután megint lezárjuk.