Ha egyén szempontjából nézzük akkor a változás korlátozó, és sokat vesz el egy egy játékostól. Ha csoportszinten nézzük, akkor viszont jobban egymásra utalja a társaságokat, jobban építi a közösséget rossz esetben feszültségeket kelt. Én úgy látom, hogy a kockulásra káros hatással van, egy egy ember nem tud kivenni hatalmas bevételeket a csatatérből, de ha közösségi szinten nézzük akkor új kihívásoknak helyezte alá a céheket. Szerintem igazságosabb. Nagyon sajnálom viszont azokat akiknek a bevételük emiatt drasztikusan megcsappant.Szerinted a többségnek tetszik a változás amúgy?Engem inkább arra ösztönöz hogy hagyjam abba.
4 óránként biztos, hogy lesz olyan, amikor tudsz ütni. Jó esélyjel 20%-on is.Hajnali kettőkor ritkán kellett idegből kapkodva tolni a csatateret, hogy jusson a jelenlévőknek.
Egyébként nálunk a fél céhet hidegen hagyta a CST, de anélkül is működött, ment a front oda-vissza, vagy épp körbe-körbe nagyobb céhekkel megharcolva is. Cserébe nem kellett a passzívabbakat stresszelni a dologgal, (más szempontból) hasznos tagjai voltak a csapatunknak.
Mos a fél céh aktivitása mellett többnyire szépen beszorulunk a HQ köré (ehhez nagy adalék, hogy végre oda is lehet építeni valamit), mert szükség esetén sem tudok magányos óráimban már egy harmadik szektort sem végigvinni (és persze a többi aktívabb sem).
Szóval a céhünknek jóval nehezebb teljesíteni az új rendszerben.
Eddig a különböző méretű és aktivitású céhek is jól elvoltak a közös térképen, ez mostantól erősen redukálódott.
Személyesen hogyan érint? Nyilván jó, hogy nem kell magányosan gúvadni a gép előtt és nyomkodni akár többezerszer az autocsatát. Cserébe sűrűn futok bele, hogy csak zárt szektorokat látok, és hiába lenne egy fertályórám CST-zni, egy percet sem tudok.
Szerintem nincs ilyen határ.És az új event épületeket meg nevezeteseket mi értelme lesz megszerezni ha elérted a határt aminél már nem számít mennyivel javul a bonuszod?
Az új ranglista igazságtalansága senkit sem zavar?
Az a baj, hogy a Gyémánt ligás csataterek közt is ég és föld a különbség, ráadásul a platinából felkerült céhek is bezavarnak..
E szerver, pl Átrium nevű céh (nem náluk vagyok), folyamatosan 1000 lp-sek, de mindig van náluk erősebb, ezért nincs győzelmük, míg akik lejjebb csúsznak mondjuk 950-re ott már gyengébb céhek vannak és simán lehet győzni és pontokat halmozni, szóval a rangsor szerint ők (Átrium) kb 30. helyen állnak pedig a szerver kb. 4. legerősebb céhe...
Biztosan van 4 óránként (ha csak pár percre is) olyan szomszédos szektor, ami nincs lezárva, bár a terepi táborok ára mellett, a 20% az nem esélyes nálunk.4 óránként biztos, hogy lesz olyan, amikor tudsz ütni. Jó esélyjel 20%-on is.
Ha nem építetek tábort, akkor tényleg nem sokat tudtok ütni.Biztosan van 4 óránként (ha csak pár percre is) olyan szomszédos szektor, ami nincs lezárva, bár a terepi táborok ára mellett, a 20% az nem esélyes nálunk.
De ez még egyáltalán nem jelenti, hogy tudok ütni. Mert nekem is pont akkor kellene ráérnem beülni egy gép elé... Sok a kötött program, eddig is előfordult, most gyakoribb lett, hogy emiatt a belépéstől számított 3 órán át semmi, annyit meg nem tudok maradni.
jobbat mondok! D szerveren 4 fős céh a 3. jelenleg 4 győzelemmel, de egy sem gyémántligában. Van olyan céh, akinek 5 győzelme van alacsonyabb ligában. Ha megnyerik a mostanit is gyémántban, 6 győzelmükkel 2. helyen lesznek, úgy hogy 5-öt arany és platinában nyertekAz új ranglista igazságtalansága senkit sem zavar?
Az a baj, hogy a Gyémánt ligás csataterek közt is ég és föld a különbség, ráadásul a platinából felkerült céhek is bezavarnak..
E szerver, pl Átrium nevű céh (nem náluk vagyok), folyamatosan 1000 lp-sek, de mindig van náluk erősebb, ezért nincs győzelmük, míg akik lejjebb csúsznak mondjuk 950-re ott már gyengébb céhek vannak és simán lehet győzni és pontokat halmozni, szóval a rangsor szerint ők (Átrium) kb 30. helyen állnak pedig a szerver kb. 4. legerősebb céhe...
fejleszteni (pénzt költeni) mennyire kell fejleszteni mert 4500% védőnél 100 demónál 2-4 egység hal de ha feltunkolom 7500% a védőt ugyan úgy 2-4 egység hal 100 demónálSzerintem nincs ilyen határ.
Mindig lehet egy kicsivel tovább jutni a bónuszok fejlesztésével.
Válasszal (de még csak ötlettel sem) nem szolgálhatok.fejleszteni (pénzt költeni) mennyire kell fejleszteni mert 4500% védőnél 100 demónál 2-4 egység hal de ha feltunkolom 7500% a védőt ugyan úgy 2-4 egység hal 100 demónál
Ha egy fordulóban direkt nem teljesít, akkor lejjebb csúszik. De az a forduló gyakorlatilag nulla eredménnyel van a hat között. Hiába tolja a kisebb ligában, nyerhet és feljebb kerül, de akkor is két fordulóban egyszer nyert és egyszer gyűjtött érdemben csatapontot.
Teszem azt, háromszor eljátsza ezt. Három nyerése lesz (ami per pillanat [ennek a bajnokságnak a végén] jó helyezést jelent), de csatapontszáma jó nem lehet. A háromszoros nyertesek között csak „hátul” van. Aztán, hogy hogyan alakul ez a következő fordulóban... várjuk meg. Hiába agyal itt mindenki meg osztja az észt, senki nem tudja, hogy hogyan és mi módon fog alakulni a folytatásban ez a dolog.