Sziasztok pontgyászolók.
Nem is igazán véleményt mind inkább csak száraz tényeket gereblyéznék egy halomba csöppet.
Mivel kikezeltettem már a ranglista fétisem, így nem érintett meg az 1milla pontvesztés, gondoltam behozom majd lassan ahogyan eddig is araszolgattam.
Mivel közel két éve játszom így nem okozok meglepetést azzal,h a tökfám és a saját konténertérképem már régen készen van, ezekre már nincs "költeni valóm", ami épületre és nevezetesre szükségem volt az már megvan így itt sincsen előrelépés.
Aztán csak beugrott a részeges majom a vízbe, miszerint nincs többé pont semmiféle nyersanyag bevételért, kizárólag a kiadásért.
E-képpen adódott,h fillérre annyi ponton állok amennyivel az új időszámítás elindult, és pontosan itt is maradok
Ja igen, azt a fontos tényt még kifelejtettem,h mondhatjuk lényegében,h nem harcolok. A térképemet természetesen elcsatáztam, főleg iparitól felfelé szigorúan, 1xűen mert rengeteg árút kért már...
Ám szerintem nem árulok el azzal nagy titkot,h a regisztrált játékosok kis része harcol, még a saját térképükön is vásárolják a területeket sokan, pláne nem ütik a szomikat és pláne nem GVG-znek (rengetegen azt sem értik mi az)
Hangsúlyoznám,h nem véleményezem senki játékstílusát, csupán tényekre támaszkodom.
Magam is csak annyival tudom indokolni,h egyszerűen kevésbé vonzó a játék harcos része, és eleddig nem is volt "kényszerűség", persze tudom,h most sem az
Tehát nem csatázok, nincs költeni valóm, csak termelni tudok, és kötve hinném,h kevesebbet vagyok online bármely GVG mongúznál, ám innentől szépen elkönyvelhetem,h az eddigi napi~30k pont helyett kereken 0 a jutalmam. De nem leszek rest odatartom a másik orcámat is és szépen megköszönöm még ezt is
)
Persze értem én,h valamit kezdeni akartak a terrabaztrilliárd pontos játékosokkal, de tudjátok mit, szívesebben elnézegettem és mosolyogtam rajta, de lépegettem én is a magam araszolós módján. No ennek most vége.
Talán portörlésre nem a legmegfelelőbb választás volt a fejlesztők részéről a bontógolyó! Ám az kétségtelen tény,h gyorsabb és lényegesen hatékonyabb Konszuélánál a bejárónőnél!
Mivel mindenki kerülgeti így elmondom én,h mit értékel jelenleg ez a remekbe szabott és jól átgondolt vacsi új szeretett rendszerünk.
Első körben üsd akit érsz! Ha teheted a barátlistádat tartsd makulátlanul tisztán szépen üresen, nem kellenek, még a végén lefednek a szomszédlistából üthető egyéneket! Ezekért pont jár mint eddig is.
Második körben ha eddig még nem fosztogattál akkor inkább most pityeredj el egy kissé, ám a krokodilkönnyek hanyag letörölgetését követően szoktasd magad a gondolathoz,h fosztogatni fox márpedig hiszen kell az árú! Mindjárt mondom is mire.
Harmadik körben a fosztott árút tedd be a kamucéhed kincstárába, hiszen ekkor újabb pontot kapsz az elköltött árúért!
Negyedik és lényeges lépés, hiszen most már tele a kamucéh kincstára a duplán pontot is érő lopott árúval, dőljünk hátra szépen de csak 2 percre egy jó kv-ra.
És az uccsó tőrdöféssel ki is véreztethetjük a maximális pontvadászat trófeáját, mikor is a feltankolt kamucéhemmel nekilódulok a kamu GVG-s harc vidám üzelmeinek!
De örvendjünk együtt testvéreim, hozsannát mormolva, hiszen ezen vidámságok űzése egy maroknyi szent ember tevékenysége lesz csupán, kik szárnyalnak majd a nekik oly megérdemelt magasságokba, és kik ezt megteremtik majd nékik a kifosztható áruik végtelen folyamával, ők elnyerik méltó büntetésüket a napi 0 pont igen nyomatékos képében!
Hallelúja testvéreim, áldjuk az új igazságos világrendet!
Szép hétvégét!