Raktárban csoportosítás szettek szerint

III. Dementia

Aktív tag
Nagy örömömre szolgál, hogy Te is megszólaltál és megosztottad velünk (velem) az észrevételeidet, a tapasztalataidat!
Örülök, hogy örülsz.
Hidd el, a kis zsebnotesz tökéletes megoldás, de Isten lássa lelkem, nem szeretnélek rábeszélni! Mindenki úgy csinálja, ahogy jó neki! Amúgy azért megsúgom, hogy ha már 5 féle platformon nyomod, hogy esetleg megpróbálhatnád a táblázatot felhő alkalmazásban, és akkor bárhol bármikor elérhető lenne a számodra!
Kényelmes ember vagyok.
Nem szeretek ki-be lépkedni az alkalmazásból.
Nem kifogásokat kellene gyártani, hogy ez és az miért nem megy!
Mégis ezt teszed az ötlet kapcsán.
De visszatérve a programozáshoz, bár én nem vagyok szakember, annyit azért konyítok hozzá, hogy ha termékre, elnevezésre szeretnél szűrni, az édes kevés, hogy beteszel plusz egy sort.
Ha nem vagy szakember, akkor ne beszélj róla.
A szűréshez szükséges elnevezésnek szerepelnie kell az adott termék, épület vagy bármi parancssorában.
Ha ez megvalósul, még a plusz sorra sincs szükség.
Tehát, hogy ez működhessen, ehhez további fejlesztések szükségesek. És nem csak egy ember munkája, mert ezt minden adott nyelvre programszinten vázolni kellene!
Egy ötlet hassznosságának-haszontalanságának eldöntéséhez nem kell technológiai megvalósíthatósági tanulmány.
És ha fizettél volna a játékért, akkor megértem, hogy esetlegesen elégedetlenkedsz, de így ...
Ez, egy hamis érv.
De legyen...
Én meg ingyen jelzem a hibát.
De megfordítom, ha már olyan rendszerező típus vagy! Van egy üzletem, és forgalmazok kb. 4 000 terméket. Nekem az a jó, ha családonként és gyártónként van csoportosítva. Ám az Ügyfeleim egyik része azt szeretné, ha ár szerint lennének, a másik szín szerint szeretné, a harmadik típusonként, a negyedik pedig méret szerint. Szerinted megoldható?
Egy netes boltban, simán.
Más kérdés?
De lenne egy javaslatom, beszaladsz a boltomba és megcsinálod a rendszerezést, csak úgy pusziért! Mit szólsz hozzá?
Igazából, az úgy műkszik, hogy még annak is fizetnek, aki megmondja, mit gondol a felhasználó.
Komoly lóvékat költenek a boltok arra, hogy optimalizálják, vásárlásbaráttá tegyék a környezetet.
 
Próféta

Nagyon aktív tag
Kár érted, hogy elvesztél a részletekben :)
Ismered azt a mondást, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát!?
Ha valaki a kisujját nyújtja, nem kell egyből leharapni a karját!
Egyáltalán nem beszéltem netes, világhálós boltról! Kicsit belekavarodtál :)
Szívesen veszem a jó tanácsot, az építő jellegű kritikát, sőt, ha úgy van, még a hibám is képes vagyok belátni!
Igen, nem vagyok programozó szakember! Te az vagy, hogy ennyire értesz hozzá?
De jóval fentebb már leírtam, ennél a problémánál ezerte fontosabbakat kell megoldani! És ezt könnyűszerrel, bárki orvosolhatja saját magának.
De igazatok van, adjunk munkát a fejlesztőknek! Ne lustálkodjanak már napestig! Ám remélem, ha fizetős lesz a dolog, akkor az elsősorban fogtok tolongani, nyitott buxával :)
 
III. Dementia

Aktív tag
Te tényleg úgy gondolod, hogy egy fizikailag létező bolt rendezési problémái hasonlítanak egy asztrakciós rendszer rendezési problémáihoz?
És még én vagyok belekavarodva...
 
Próféta

Nagyon aktív tag
Talán absztrakciós rendszer, nem?
Nem állt szándékomban a kettőt összehasonlítani, nem is erről szólt a példa, de örülök, hogy sikerült megragadnod a lényeget! Látom, az elszórt magok termőtalajra hullottak :) Máris szárba szökkent a zsenialításod :)
 
Keaira

Aktív tag
De visszatérve a programozáshoz, bár én nem vagyok szakember, annyit azért konyítok hozzá, hogy ha termékre, elnevezésre szeretnél szűrni, az édes kevés, hogy beteszel plusz egy sort. A szűréshez szükséges elnevezésnek szerepelnie kell az adott termék, épület vagy bármi parancssorában.
Ha nem értesz hozzá, miért szólsz bele? Egy újabb szűrési feltétel megadásához simán elég egyetlen sor az összes modern programozási nyelven.
Miféle parancssora van egy terméknek, épületnek vagy bárminek? :-o
 
III. Dementia

Aktív tag
Talán absztrakciós rendszer, nem?
Nem állt szándékomban a kettőt összehasonlítani, nem is erről szólt a példa, de örülök, hogy sikerült megragadnod a lényeget! Látom, az elszórt magok termőtalajra hullottak :) Máris szárba szökkent a zsenialításod :)
Kapaszkodj egy elütésbe.
Az fontos.

Mellesleg, ha szerinted sem érdemes egy fizikailag létező raktárkészlet rendezési szempontjainak korlátait alkalmazni egy virtuális raktár rendezési korlátaiként, akkor mi a fenének hoztad szóba, egyáltalán?
Figyelmetlenségből, vagy terelni akartál, esetleg a meggyőzés perifériális módszerét próbáltad alkalmazni?

És én kérek bocsánatot, hogy elolvasom a szöveged, majd az olvasott szövegre válaszolok, nem pedig a szöveg mögött felsejlő nem mindennapi élettapasztalatból táplálkozó bölcsességere.
 
Próféta

Nagyon aktív tag
Ha nem értesz hozzá, miért szólsz bele? Egy újabb szűrési feltétel megadásához simán elég egyetlen sor az összes modern programozási nyelven.
Miféle parancssora van egy terméknek, épületnek vagy bárminek? :-o
Látom Te hozzáértő vagy! Akkor egy példa, csak neked:
Móra Ferenc - Pál utcai fiúk
Fekete István - Tüskevár
Móricz Zsigmond - Légy jó mindhalálig
Arany János - Egri csillagok
Ha a leírásába nem írod oda, hogy ifjúsági irodalom, vagy azt például, hogy magyar, akkor holnap estig gépelheted és próbálkozhatsz ezerrel ezekbe a kategóriákba csoportosítani! És nyilván ezeket a leírásokat a program szűrőkeresőjébe is rögzíteni kell valahogy! Ennyi!
Tehát az összes olyan elemnél meg kell ezt oldani, amit valamilyen módon szűrni szeretnénk, és ráadásul még azt is ki kellene találni, hogy a T. játékosok éppenséggel mely kulcsszavakkal próbálkoznak csoportosítani! És mindezt ráadásul az összes nyelven meg kell csinálni! Nem beszélve arról, hogy a magyar nem is biztos, hogy azokat a keresőkifejezéseket használja majd, mint mondjuk egy német vagy angol! De ezt Te nyilván jobban tudod, hisz állításod szerint, erre elég egy sor!
 
Próféta

Nagyon aktív tag
Kapaszkodj egy elütésbe.
Az fontos.

Mellesleg, ha szerinted sem érdemes egy fizikailag létező raktárkészlet rendezési szempontjainak korlátait alkalmazni egy virtuális raktár rendezési korlátaiként, akkor mi a fenének hoztad szóba, egyáltalán?
Figyelmetlenségből, vagy terelni akartál, esetleg a meggyőzés perifériális módszerét próbáltad alkalmazni?

És én kérek bocsánatot, hogy elolvasom a szöveged, majd az olvasott szövegre válaszolok, nem pedig a szöveg mögött felsejlő nem mindennapi élettapasztalatból táplálkozó bölcsességere.
[/QUO

Ha idegen szavakkal próbálod a frusztrációdat takargatni, akkor illene tisztában lenned legalább a helyesírásukkal, mert így csak hiteltelenné teszed magad!
 
Keaira

Aktív tag
Ha a leírásába nem írod oda, hogy ifjúsági irodalom, vagy azt például, hogy magyar
Ja, hogy a leírás jelenti a parancssort :-o
Szerintem az nagy probléma ha valaki a megoldás keresése helyett arra keres kifogásokat, hogy mit miért nem lehet vagy nem kell megvalósítani. Ezzel a mentalitással még mindig kőbaltát használnánk. Vagy azt sem, mert ahhoz is kellett egy ötlet :)
Nem kell túlbonyolítani meg a nyelvekkel kavarni. Elég, ha a bal felső sarokban látható ikon kattintható lesz és leszűri az összeset, ami hozzá tartozik. Az tény, hogy ahol hiányzik, ott hozzá kell adni, de az sem ördöngösség, már megoldották máshol.
Ha gondolod, használd továbbra is a noteszed, írj fel engem is, hogy vitába szálltam veled :)
Az ötlet jó, kevés energiaráfordítással megvalósítható és sok embernek teszi kellemesebbé a játékélményt.
 
Lorant96

Nagyon aktív tag
Egy újabb szűrési feltétel megadásához simán elég egyetlen sor az összes modern programozási nyelven.
Nem kell túlbonyolítani meg a nyelvekkel kavarni. Elég, ha a bal felső sarokban látható ikon kattintható lesz és leszűri az összeset, ami hozzá tartozik. Az tény, hogy ahol hiányzik, ott hozzá kell adni, de az sem ördöngösség, már megoldották máshol.
Gyanítom, hogy ez semmilyen programozási nyelven nem egy sor lesz.
 
Keaira

Aktív tag
Gyanítom, hogy ez semmilyen programozási nyelven nem egy sor lesz.
Látom a lényegre koncentrálsz :-D
Az Inno kéri a játékosokat, hogy tegyenek javaslatokat arra, hogyan lehetne fokozni a játékélményt. A játékosok leírják a bánatukat, elmondják az ötleteiket. Szerintem nem az a feladatunk, hogy ezeket az ötleteket lehúzzuk és találgassunk, hogy az Inno miért nem fogja őket megvalósítani és végképp nem az, hogy minden problémára a kockás füzetet és ceruzát javasoljuk megoldásként. Majd az Inno rangsorol és eldönti, hogy melyikre fordít energiát és melyikre nem.
Ebben az ötletben az a jó, hogy egyszerű megvalósítani és sok ember számára javítaná a játékélményt.
 
Lef------

Nagyon aktív tag
mint mindennek a leírásoknak is van egy id-jük (azonosítójuk), tehát az alapján párosítja össze egy jól átgondolt rendszer, nem pedig a tartalmuk szerint
az inno pontosan tudja hogy a 12, 23, 42-s tartozik egy pakkba, így nincs nyelvi probléma
 
Ez két független dolog szerintem.
Az ötlet elhangzott, ha az Inno meghallotta, akkor majd elgondolkozik rajta.
De ettől független szerintem még van jogunk elmondani a véleményünket az ötletről.
 
Lorant96

Nagyon aktív tag
mint mindennek a leírásoknak is van egy id-jük (azonosítójuk), tehát az alapján párosítja össze egy jól átgondolt rendszer, nem pedig a tartalmuk szerint
az inno pontosan tudja hogy a 12, 23, 42-s tartozik egy pakkba, így nincs nyelvi probléma
Ez igaz, viszont az a gond, hogy a fejlesztő készletekhez és a választó készletekhez a set azonosítóját láthatólag nem jegyezték be. Ezért is nem kezeli őket egyben a rendszer, és ezért nem jelenik meg náluk a set ikonja.
 
Fent