Már ne haragudj, lehet nem érthető mit írtam kontraproduktív ami történik néhány óriás marad és ők verik majd egymásnak, az siránkozás, hogy mások játékát totál leállítja egy hülye módosítás nyilván azoknak a szemszögéből írsz akik leuralják a csatteret, és már boccs de a top 20-ban azért nem lehetünk olyan rosszak.Azzal ugye tisztában vagy, hogy pont az ilyen írások miatt kezdtek el a fejlesztők gondolkodni azon, hogy módosítják a csatateret.
A sok kicsi céh ahelyett, hogy megpróbált volna fejlődni, inkább siránkozott. És az inno megoldotta.
De ha már így szóba került. Akik anno problémáztak az erős céhek dominanciája miatt, azok miként élik meg az újítást? Megvalósult az amit hiányoltak, hogy sokat üthessenek ők is?
Már ne haragudj, lehet nem érthető mit írtam kontraproduktív ami történik néhány óriás marad és ők verik majd egymásnak, az siránkozás, hogy mások játékát totál leállítja egy hülye módosítás nyilván azoknak a szemszögéből írsz akik leuralják a csatteret, és már boccs de a top 20-ban azért nem lehetünk olyan rosszak.
Pont most lett értelme fejleszteni az épületeket.A mai nap fekete gyásznapként vonult be a történelembe. Elvették azt az 1 dolgot amin alapult az egész játék a csata lehetőségét. Minek törje magát az ember az eventeknél a fejlesztéseknél, ha nincs értelme mert nem tudja felhasználni. Minek fejlesszek ha nem tudom használni, minek játszak az eventel ha semmi értelme a nyereménynek ? Így gyászos szomorú napként vonul be a mai nap a történelembe. Nem látom már értelmét fejleszteni, építeni, mert minek ? hol használjam fel ? 500 ütés így-is úgy-is megvan, ennél többet meg nem lehet csinálni. Nagyon elszúrták a játék készítői. Ki az a hülye aki ezek után pénzt áldoz a játékra, pl. az eventre ha úgyse tudja kamatoztatni az ott kapott épületet. Nem tudom mi lesz így, de ez így katasztrófális, nincs igazi csata, nem kell harcolni, küzdeni a többi céhhel, nem kell sietni, uncsi és lehangoló
Igazad van: A csatatérben sosem volt stratégia. Nem ebbe a játékba való amúgy sem.Azért engem érdekelne ebbe hol a stratégia
Elvileg a módosítások a farmolás megszüntetésére lettek létre hozva, ami sikerült is, de mégsem. (megjegyzem vannak pozitív változások)
Véleményem szerint míg az egy etapra összekerült céhek erőviszonya különbözik ugyan ott vagyunk ahol a part szakad.
2 céh kergeti egymást a térképen. (igaz 1 nap céhes szinten 25k ütés kis térképen nem rossz : ) Valós, hogy nem 20fő üti fel a forgásokat a maradék 60 meg parton demózza le magát.
Ha kis céhnek nincs ellenfele akár globál ranglista élére is kerülhet, a nagyok meg kergetőzéssel osztoznak a pontokon, ergo a lista se az erőviszonyokat fogja tükrözni...
Ez akkor lenne buli ha hasonszőrű erővel rendelkező céhek lennének 1 térképen legalább 7ből 4.
Jelenleg nem az aktivitás és az erőviszonyokon alapszik egy céh győzelme, hanem a gyenge leosztáson, vagy bivaly kincstáron és mély pénztárcán... 1M termék csatatér első napján kemény, céhes szinten 5k gyémánttal nem kellemes...
Eddig elég volt ha aktívak voltak a tagok... 45 fő 1 szekin s ki a gyorsabb.... most meg ki tud drágább épületet építeni és többet gyemizni, hogy hamarabb jöjjön a pont...
Szóval az eredeti kérdésem... ebbe hol a Csatatér? a Stratégia? a Harc? a Verseny?
Lehet én vagyok vak.. korábbi rendszernek 1 gyengesége volt, hogy minden 2fős céh gyémánt ligás volt már így pocsék nem erő arányos leosztások voltak...
Forgásban valóban nem, de ha véletlenül 2-3 rivális céh összekerült, azért kellett taktika... másodpercre mit zársz, mit lógatsz...18mp-s rapid versenyek jót tettek a céh hangulatának... ha nyertünk azért ha nem meg azért...Igazad van: A csatatérben sosem volt stratégia. Nem ebbe a játékba való amúgy sem.
hát én most nem ütök 14-17 ezreket most kb a 700 körülit lehet meg ütni de ez nem azt jelenti hogy a többiek a céhben majd többet ütnek, nem fognak mert ugyan úgy nincs idejük és mivel demós a hely jóval kevesebbet fog ütni mert eddig ingyenest ütött a kis támadójával...... vissza csöppent a játék oda ahonnan indult annyi különbséggel hogy most van bárka.....Szerintem nagyon jó, hogy megcsinálták, amit én is javasoltam, hogy a kezdő szektorra is lehessen építkezni.
A CAP viszont egyenlőre nem elég alacsony ahhoz, hogy a nagy céhek ne tudják az első fél órában elfoglalni az egész térképet.
Így lényegében nem változott semmi, legfeljebb az, hogy akik eddig napi több ezer csatát megcsináltak, azoknak most már meg kell elégedniük napi 500 körülivel. És amennyivel ők kevesebbet ütnek, annyival többet tudnak ütni mások.
nálunk 13k helyett 34 lett 24h alatt az össz ütés.. sokan örülnek, hogy nincs végre az mikor 5x benéznek 5x lakat alatt van minden. Ami pozitív hogy minden szekire lehet építeni.. és 80-90%át a szekiknek lehet 80%-os védéssel ütnihát én most nem ütök 14-17 ezreket most kb a 700 körülit lehet meg ütni de ez nem azt jelenti hogy a többiek a céhben majd többet ütnek, nem fognak mert ugyan úgy nincs idejük és mivel demós a hely jóval kevesebbet fog ütni mert eddig ingyenest ütött a kis támadójával...... vissza csöppent a játék oda ahonnan indult annyi különbséggel hogy most van bárka.....
Ezt a jó hosszzú mondatodatod nem igazán sikerült hova tennem. Mit szerettél volna mondani vele?
Pontosan ez a lényeg a kis céhek ellen irányul egyértelműen az (újítás), és egyben kudarc is mert ugyan úgy megy a forgás, csak a nagyok nagyobbak kicsik kisebbek lesznek ennyi.Én kis létszámú céhben játszom. Még csak 2. napja van a cst. Amit most látok: nálunk most a térképen két céh nagyjából forog. Tehát a forgást nem öli meg feltétlenül az újítás, hiszen a cst-s céhek nagy részének eddig sem a céhes rangsor volt a fontos, hanem hogy minél többet lehessen ütni. A kis céhek még nehezebb helyzetbe kerülnek. Valószínű. De én több éve játszom együtt céhtársaimmal, a csatatér kedvéért nem fogok váltani, átmenni egy nagy céhbe. A barátlistámon lévő játékosokon (kisebb-nagyobb korban lévők vegyesen vannak) azt látom, hogy egyre többen fásultak már bele eddig is a csatatérbe, hiszen eddig is unalmas, monoton volt. Éveken keresztül nyomni szünet nélkül: megöli az ember életét. Már eddig is sokan abbahagyták a játékot, vagy egy-két fős pihenő céhet csináltak, és ott játszogattak. Akiknek az újítás elveszi a kedvét (gondolom, elég sokan vannak), szintén abba fogják hagyni a játékot, legalábbis ezt a részét. Inkább valami változatosságot dolgoztak volna ki benne, esetleg a termékigényt a játékosok számához lehetett volna igazítani, mint a CE-feloldásnál.
Köszönöm a kulturált békés hozzászólásodat.Ahány játékos, annyiféle nézőpont, gondolom, azért a fórumcsoport neve: általános beszélgetés, hogy ki-ki elmondja, mit gondol, mit szeretne. A nagy céhek nem feltétlenül jobban szervezettek, mint a kicsik, sőt. Inkább ahogy a mondás tartja: sok lúd disznót győz. Miért így alakították, tényleg nem tudhatjuk. Tágabbra nyílik a játék társadalmi ollója, ez van. De legalább egymás között ne legyen ez a kis céh -- nagy céh. Mire jó ez? Ne nézzük le egymást azért, mert másféleképpen játszik, mégsem szeretne kimaradni az esetleges lehetőségekből. Inkább segítsük egymást, ismerjük meg mások véleményét, ötletét, még ha nem is valósul meg. Viszont lehet ez itt békés tapasztalatcsere, meglátások, esetleges furfangok megosztása. Ne szóljuk le a másikat azért, mert „elvárása” van. Miért ne lehetne mindenkinek, függetlenül attól, mekkora céhben játszik, mennyire aktív? Hadd írja már itt le békésen, nem dől össze a világ és a nagy céhek játékosait sem éri kár emiatt.