Vén medve
Új tag
Aranyosi Ervin: Péntek 13.
Ma átment előttem egy fekete macska!
Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,
hogy majd megijedek, félve babonától?
Ám engem a dátum, mai nap sem gátol.
Péntek, tizenhárom , ez szerencsét hozhat,
ma is üzenhetek én, a csillagoknak,
elküldhetem vágyam, dédelgetett álmom,
mert amiben hiszek, rövidesen látom
Ma átment előttem egy fekete macska!
Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,
hogy majd megijedek, félve babonától?
Ám engem a dátum, mai nap sem gátol.
Péntek, tizenhárom , ez szerencsét hozhat,
ma is üzenhetek én, a csillagoknak,
elküldhetem vágyam, dédelgetett álmom,
mert amiben hiszek, rövidesen látom
Hajnalpír
Tag
PrOfÉTA gyönyörű Petőfi Sándor idézet. Felemelő volt olvasni.
És most a játék folytatásaként:
"Ha tizenöt évet vissza tudnék szállni,
Milyen szép meséket tudnék kitalálni.
Soraim behintném jókedvvel, tréfával,
Olvasóm nem bírna a sok kacagással.
De most vidám írást ne várjanak tőlem,
Kínnal, fájdalommal van tele a lelkem.
Hogyha víghoz fognék, semmiképp se menne,
Legfeljebb egy hitvány paródia lenne."
/Agyagási Károly/
És most a játék folytatásaként:
"Ha tizenöt évet vissza tudnék szállni,
Milyen szép meséket tudnék kitalálni.
Soraim behintném jókedvvel, tréfával,
Olvasóm nem bírna a sok kacagással.
De most vidám írást ne várjanak tőlem,
Kínnal, fájdalommal van tele a lelkem.
Hogyha víghoz fognék, semmiképp se menne,
Legfeljebb egy hitvány paródia lenne."
/Agyagási Károly/
hcsuti
Nagyon aktív tag
Most siratom az én ifjúságom,
Mikor minden virul a határon,
Mikor nyílik boldogan mosolygva
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
Tizenhat év fényével szívemben
A mosolygó őszről énekeltem,
De akkor még nekem is nyílt volna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
Beköszöntött már a lelkem ősze,
A bú néki régi ismerőse,
Ahol járok, mintha hervadozna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
De azért csak megleszek én szépen,
Rózsám is lesz nemsokára nékem,
Hűen, némán borulsz majd síromra,
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!
Juhász Gyula
Mikor minden virul a határon,
Mikor nyílik boldogan mosolygva
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
Tizenhat év fényével szívemben
A mosolygó őszről énekeltem,
De akkor még nekem is nyílt volna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
Beköszöntött már a lelkem ősze,
A bú néki régi ismerőse,
Ahol járok, mintha hervadozna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
De azért csak megleszek én szépen,
Rózsám is lesz nemsokára nékem,
Hűen, némán borulsz majd síromra,
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!
Juhász Gyula
Hajnalpír
Tag
Francois Villon:
Ballada a kalózok szeretőjéről
Jennynek hívták, szőke volt és éhes,
s a szállodában üveget mosott,
hol elhamarkodott szeretkezések
szagát árasztották a bútorok.
S mikor szitkokkal teltek meg az éjek,
s csiklandott ringyók részeg sikolyával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.
S ha ágyazni ment, mert már a párok vártak,
vagy hajnaltájt meleg vizet hozott:
megtörtént néha, hogy egy vendég vasárnap
markába titkon egy dénárt nyomott.
Ilyenkor mindig némán megköszönte
alázatosan vézna mosolyával,
és a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.
És éjjel, ha kiment a folyosóra,
egy-egy éhes hím gyakran rálesett,
ki ott mindjárt a bűzhödt kőpadlóra
teperte le: s ő mindent engedett.
S mikor a férfi vállait harapta,
s mellét kereste borgőzös szájával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
S egy délben zaj támadt a tengerparton,
s találgatták mindnyájan az okát
de ő felkacagott az utcasarkon
és még otthon is nevetett tovább
S hogy mosogatni hívták a konyhába
a tányérokat eltolta karjával
és a hajóra gondol
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
S mikor félreverték a vészharangot,
s a kikötőben üvöltött a nép
ő lassan elfütyült egy hosszú tangót
és hófehérre mosta a kezét
s új ruhájában a párkányra hágott
s a tengert nézte gonosz mosolyával
hol a város előtt egy hajó állott
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
S a hajó nyolc ágyúval lőni kezd
rőt bombákkal akkor a várfalat
és nem maradt, mikor leszállt az este
kastély a várban s ház a vár alatt
ledőlt a bazár, a fárosz és a zárda
s bronzoszlop a helytartó szobrával
és nem maradt, csupán egy piszkos szálló
nyolc ággyal és tizenhét utcalánnyal.
De ő még mindig az ablaknál állott,
s az éjszakába egy dalt énekelt,
és reggel a matróznép partraszállott,
és minden embert sorra láncra vert.
És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: " Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint? "
S ő azt felelte: " Mind! "
S a tengerparton aznap alkonyatra
minden fán ötven ember lebegett,
és szemüket a héják csőre marta,
mint lógombócot éhes verebek.
S a hajó, míg a hullák rút farával
hallotti táncot járt az est szele,
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
eltűnt vele.
Ballada a kalózok szeretőjéről
Jennynek hívták, szőke volt és éhes,
s a szállodában üveget mosott,
hol elhamarkodott szeretkezések
szagát árasztották a bútorok.
S mikor szitkokkal teltek meg az éjek,
s csiklandott ringyók részeg sikolyával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.
S ha ágyazni ment, mert már a párok vártak,
vagy hajnaltájt meleg vizet hozott:
megtörtént néha, hogy egy vendég vasárnap
markába titkon egy dénárt nyomott.
Ilyenkor mindig némán megköszönte
alázatosan vézna mosolyával,
és a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.
És éjjel, ha kiment a folyosóra,
egy-egy éhes hím gyakran rálesett,
ki ott mindjárt a bűzhödt kőpadlóra
teperte le: s ő mindent engedett.
S mikor a férfi vállait harapta,
s mellét kereste borgőzös szájával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
S egy délben zaj támadt a tengerparton,
s találgatták mindnyájan az okát
de ő felkacagott az utcasarkon
és még otthon is nevetett tovább
S hogy mosogatni hívták a konyhába
a tányérokat eltolta karjával
és a hajóra gondol
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
S mikor félreverték a vészharangot,
s a kikötőben üvöltött a nép
ő lassan elfütyült egy hosszú tangót
és hófehérre mosta a kezét
s új ruhájában a párkányra hágott
s a tengert nézte gonosz mosolyával
hol a város előtt egy hajó állott
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
S a hajó nyolc ágyúval lőni kezd
rőt bombákkal akkor a várfalat
és nem maradt, mikor leszállt az este
kastély a várban s ház a vár alatt
ledőlt a bazár, a fárosz és a zárda
s bronzoszlop a helytartó szobrával
és nem maradt, csupán egy piszkos szálló
nyolc ággyal és tizenhét utcalánnyal.
De ő még mindig az ablaknál állott,
s az éjszakába egy dalt énekelt,
és reggel a matróznép partraszállott,
és minden embert sorra láncra vert.
És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: " Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint? "
S ő azt felelte: " Mind! "
S a tengerparton aznap alkonyatra
minden fán ötven ember lebegett,
és szemüket a héják csőre marta,
mint lógombócot éhes verebek.
S a hajó, míg a hullák rút farával
hallotti táncot járt az est szele,
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
eltűnt vele.
Utoljára szerkesztve:
Hajnalpír
Tag
József Attila:
TISZTA SZÍVVEL
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
TISZTA SZÍVVEL
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
Hajnalpír
Tag
HUSZONKETTEDIK TAVASZOM KÖZELEDIK
A nyomorúlt emberek vadonában születtem,
ott láttam meg a fakó napsugarat,
ott cseperedtem fel ugrásra kész
ember-kölyökké, ott tették rám az
istrángot, mely véres csíkot harapott
vállaimba s ott edzett könyörtelenné
a káromkodó ostorcsapások zápora.
Sok hörgést hallottam a pincelakások
csepegő falai közül, gépek bömböltek
rosszul világított, piszkos ablakok mögött
és párolgó csalóka éjszakákon
sok tisztaságot fertőztek magukhoz
lihegő, aranyláncos urak. Azután
eljöttem, az undor édeskés izével
messzire: nem az emberek hagytak el
engem; én hagytam el az embereket.
Itt aranyködben járok az egyedülvalóság
partjain, szivem napról-napra
ércesebben kongatja a szánalom
egydűl üdvözitő dallamát és fiatal
életemet a megváltás hitére készítem.
A hegyeken is olvad a hó, a zsendűlő
fű szaga füröszti nyugodt mosolyomat.
A messziről suhogva, borzolt fehér tollakkal
huszonkettedik tavaszom közeledik
A nyomorúlt emberek vadonában születtem,
ott láttam meg a fakó napsugarat,
ott cseperedtem fel ugrásra kész
ember-kölyökké, ott tették rám az
istrángot, mely véres csíkot harapott
vállaimba s ott edzett könyörtelenné
a káromkodó ostorcsapások zápora.
Sok hörgést hallottam a pincelakások
csepegő falai közül, gépek bömböltek
rosszul világított, piszkos ablakok mögött
és párolgó csalóka éjszakákon
sok tisztaságot fertőztek magukhoz
lihegő, aranyláncos urak. Azután
eljöttem, az undor édeskés izével
messzire: nem az emberek hagytak el
engem; én hagytam el az embereket.
Itt aranyködben járok az egyedülvalóság
partjain, szivem napról-napra
ércesebben kongatja a szánalom
egydűl üdvözitő dallamát és fiatal
életemet a megváltás hitére készítem.
A hegyeken is olvad a hó, a zsendűlő
fű szaga füröszti nyugodt mosolyomat.
A messziről suhogva, borzolt fehér tollakkal
huszonkettedik tavaszom közeledik
