Pontcserés játék

Merlyn55

Új tag
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni a pontcserés építésben jártas játékosoktól, segítsetek megérteni, és megtanulni ennek a módszernek a technikáját. Látom, vannak játékosok, akik tartósan egymás nevijeik első helyeit viszik, gondolom talán ez lehet az, amit így neveznek. Ha ez megállapodás alapján történik, érdekelne, hogy mik a megállapodás lényeges pontjai? Csak simán megbeszélik, hogy kölcsönösen rakjuk egymás első helyeit, és ennyi? Számolják az egymásnak rakott fp menyiséget, egálban kell annak lennie, vagy tulajdonképpen mindegy, mert úgyis minden visszajön, amit berakott, vagyis lehet a berakott fp akár a duplája is annak, mint amit a partner csereként berak? Mit jelent az, hogy az önrészt is pontcserével rakják? Ahogy látom, ilyenkor 2-3-4 ember forog az első három helyen, néha ugyan az sokáig az első, aztán helyet cserélnek. Mi történik, tervszerű szisztéma szerint mozognak, vagy véletlenszerűen, ki van pont akkor jelen? Időben hogyan hozzák ezt össze? Hogy csinálják, hogy szintnyitásnál a pontcserés partner mindig azonnal berak az első helyre? Előre megbeszélt időpontok alapján történik, vagy szintnyitás előtt mindig privát üzenet megy? Van egy minimum fejlettségi szint bárkában, fp-ben, épületekben, ami szükséges itt a részvételhez? Gondolok itt arra, esetleg minimum 1.9-es bárka kell, 30-40-es nevi szintek, és több száz napi fp termelés, vagy alacsonyabb szinten is működik a dolog? Mire kell figyelni,hogy ne csinálj bajt se magadnak, se másnak, hol vannak a buktatói? A partnerhez berakott fp mindig a napi termelésből jön, vagy raktárból is töltik, ha nincs elegendő fp? Kérlek, pár mondatban írjátok le a lényeget, amit fontos tudni erről a témáról.
 

Paco a bölcs

Nagyon aktív tag
A pontcsere mára elavult. Nem igazán éri meg. Max amikor még relatív kicsi az ember vagy raktár növelés a célja, akkor van némi haszna, de igazából az 1,9-el bármit meg lehet oldani.
 

Merlyn55

Új tag
Kedves Paco!

Köszönöm szépen a válaszodat. Ha én mégis szeretnék megtudni mindent, amit írtam is, tudnál javasolni valamilyen elérhetőséget, ahol ezt megtehetem? Köszönöm, üdv. Merlyn
 

Paco a bölcs

Nagyon aktív tag
Erre nincs konkrét leírás. Mert attól függ, hogy a pontcserés feleknek mi a célja a pontcserével és miben állapodnak meg.
Van aki a rajzok, van aki medál miatt, fp raktár készlet növelés miatt, szimpla segítség miatt, stb csinálja.
Szóval egyéne válogatja.
Ha ilyet akarsz csinálni, akkor azt kell kitalálnod, hogy miért akarod. Aztán keresni kell hozzá embert. Majd megbeszélni, hogy miként csináljátok.
 
Fent