A bétához képest az éles szerverekre való átkerülés kb. 3-4 hét. A focis event nem volt hosszú (ugyanúgy 3 hetes volt, mint ahogy 3 hetes a nyári event is - vagyis nem 30 napos, mint állítod), de mivel vadonat új volt, így kellett közben is változtatni, meg -gondolom- kell még most is egy keveset az egyensúly miatt (szerintem még ez után sem nagyon nem fog menni, mert a focis úgy, ahogy van egy hatalmas szerencsehalom, és hatalmas különbségeket tud generálni). Vagyis vélhetően ezért késik egy cseppet. De konkrét időpontot mi, egyszerű játékosok nem fogunk tudni mondani (akik meg közel vannak a tűzhöz annyira, hogy tudnák, azok meg nem fogják megmondani). Tehát marad a 'nemsokára', mint válasz, akár el tudod fogadni, akár nem.
(Bár az sem elképzelhetetlen, hogy még addig reszelnek rajta, hogy át lesz rakva a nyári event utánra.)
A jutalmak meg általában ugyanazok bétán is, mint éles szerveren. A fő jutalmak egyértelműen, a napi jutalmak meg megkeverve a sorrendet, de ugyanazok. Vagyis ezekben nincs eltérés annak ellenére, hogy ezt írtad.
Egyébként a leginformatívabb oldal a bétás jövetelekről a béta megfelelő témacsoportja (
FoE bétás fórumtéma), illetve a közösség által fenntartott Fandom-os wiki oldal (
FoE Wiki). Mindkettő angol, de azért egy kis angol ismerettel (vagy fordítóval) érthető.
Egyébként a nyári eventről:
Fandom Wiki
A focis eventről pedig:
Fandom Wiki