Gyorsmenü ill. események épületei

Sziasztok!

Nem játszom túl régóta ezzel a játékkal, de lenne két ötletem is.

  1. Szerintem érdemes lenne bevezetni egy-két gyorsmenü-félét a játékba. Az egyik lehetne csak városválasztó. Jelenleg ugyanis két módját tudom csak a városváltásnak, az egyik 3, a másik 5 kattintásba kerül, ez azért gyakran elég nehézkes tud lenni (főleg, ha egyszerre több világon is zajlanak az események). S amúgyis kattintgatunk épp eleget másutt a játékban, legalább a főbb, gyakran használt dolgok legyenek a kezünk ügyében egy, max. két klikkelésnyire. Úgy képzelném, hogy csak annak jelenne meg pl. egy földgömb ikon, akinek már 1-nél több városa van - baloldalt lent, a hang/zene/hangerő ikont összébb húzva még beférne az új gomb, amire ha rákattintunk, felnyílik a szokásos menüablak, a saját városainkkal, ahol már csak rábökünk az egyikre, és már visz is át a játék a másik világba. És máris csak két kattintásba kerül egy városváltás.
    A másik gyorsmenübe meg 3-5 (testreszabható) menüpont lenne betéve a sűrűn használt, ill a most épp nehezebben elérhető, de azért viszonylag gyakran használt opciókból. Pl. most a fogadó harcászati bónuszát 4 kattintással lehet elérni (5-tel, ha CE-ről vagy cst-ről is ki kell jönni előbb), egy gyorsmenüvel ez is lecsökkenthető kettőre. Ugyanilyen eldugott, de küldetések miatt gyakran szükséges menüpont pl a céhkincstár is, vagy sűrűn használt a gazdasági épületek, nevezetes épületek stb. De lehetne akár a városválasztót, és a kedvenc opciókat egybe is gyúrni, és a user maga legózhatná össze, hogy neki mi a 3-5 legfontosabb dolog, ami 1-2 kattintásnyira elérhető.

  2. A másik öteltem az lenne, hogy valamelyik jövőbeli eseményépület (akár évi egyszeri alkalommal), a változatosság kedvéért fejlettsége előrehaladtával az elfoglalt területet tekintve összemenne. Így a játékosoknak is inkább érdekében állna, hogy maximumra fejlesszék az event-épületet. Minél nagyobb szinten van, annál kevesebb helyet foglalna el (ugyanez igaz lenne a csatlakoztatható épületekre is, ha pl vesszük az idei Kalóztanya Kapitánykikötőjét, ami darabja 5x2, ha leteszünk egymás mellé 3 ugyanilyet, akkor automatikusan összébbugrana 5x1 vagy 5x2 egységnyire, és máris nem 5x6 egységnyi helyet foglalna el.) Én úgy látom, hogy a terület-növelés lehetőségei és a megszerezhető event épületek + nevezetesek ma már nem állnak egyenes arányban (mivel, ahogy olvasom, ill elnézem más játkosok városait, az elmúlt 1-2 évben már sokkal sűrűbben vannak eventek, ezért a korábbi egyensúly is felborult, eltolódott.) Most a user vagy eseményépületeket tesz le vagy nevezeteseket, de gyakran a helyhiány miatt le kell mondania erről vagy arról az építményről, és így az épület adta bónuszokról is. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a medálszerzés is elég nehézkes, időigényes az még egy lapáttal rátesz a problémára.
 
III. Dementia

Aktív tag
[*]A másik öteltem az lenne, hogy valamelyik jövőbeli eseményépület (akár évi egyszeri alkalommal), a változatosság kedvéért fejlettsége előrehaladtával az elfoglalt területet tekintve összemenne. Így a játékosoknak is inkább érdekében állna, hogy maximumra fejlesszék az event-épületet. Minél nagyobb szinten van, annál kevesebb helyet foglalna el (ugyanez igaz lenne a csatlakoztatható épületekre is, ha pl vesszük az idei Kalóztanya Kapitánykikötőjét, ami darabja 5x2, ha leteszünk egymás mellé 3 ugyanilyet, akkor automatikusan összébbugrana 5x1 vagy 5x2 egységnyire, és máris nem 5x6 egységnyi helyet foglalna el.) Én úgy látom, hogy a terület-növelés lehetőségei és a megszerezhető event épületek + nevezetesek ma már nem állnak egyenes arányban (mivel, ahogy olvasom, ill elnézem más játkosok városait, az elmúlt 1-2 évben már sokkal sűrűbben vannak eventek, ezért a korábbi egyensúly is felborult, eltolódott.) Most a user vagy eseményépületeket tesz le vagy nevezeteseket, de gyakran a helyhiány miatt le kell mondania erről vagy arról az építményről, és így az épület adta bónuszokról is. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a medálszerzés is elég nehézkes, időigényes az még egy lapáttal rátesz a problémára.
[/LIST]
Az a lényege a játék erőforrásgazdálkodásának, hogy eldöntöd, kell-e 100% védő 120 területen, vagy inkább 30-ad lesz 10-en.
 
Deme91

Aktív tag
Sziasztok!

Nem játszom túl régóta ezzel a játékkal, de lenne két ötletem is.

  1. Szerintem érdemes lenne bevezetni egy-két gyorsmenü-félét a játékba. Az egyik lehetne csak városválasztó. Jelenleg ugyanis két módját tudom csak a városváltásnak, az egyik 3, a másik 5 kattintásba kerül, ez azért gyakran elég nehézkes tud lenni (főleg, ha egyszerre több világon is zajlanak az események). S amúgyis kattintgatunk épp eleget másutt a játékban, legalább a főbb, gyakran használt dolgok legyenek a kezünk ügyében egy, max. két klikkelésnyire. Úgy képzelném, hogy csak annak jelenne meg pl. egy földgömb ikon, akinek már 1-nél több városa van - baloldalt lent, a hang/zene/hangerő ikont összébb húzva még beférne az új gomb, amire ha rákattintunk, felnyílik a szokásos menüablak, a saját városainkkal, ahol már csak rábökünk az egyikre, és már visz is át a játék a másik világba. És máris csak két kattintásba kerül egy városváltás.
    A másik gyorsmenübe meg 3-5 (testreszabható) menüpont lenne betéve a sűrűn használt, ill a most épp nehezebben elérhető, de azért viszonylag gyakran használt opciókból. Pl. most a fogadó harcászati bónuszát 4 kattintással lehet elérni (5-tel, ha CE-ről vagy cst-ről is ki kell jönni előbb), egy gyorsmenüvel ez is lecsökkenthető kettőre. Ugyanilyen eldugott, de küldetések miatt gyakran szükséges menüpont pl a céhkincstár is, vagy sűrűn használt a gazdasági épületek, nevezetes épületek stb. De lehetne akár a városválasztót, és a kedvenc opciókat egybe is gyúrni, és a user maga legózhatná össze, hogy neki mi a 3-5 legfontosabb dolog, ami 1-2 kattintásnyira elérhető.

  2. A másik öteltem az lenne, hogy valamelyik jövőbeli eseményépület (akár évi egyszeri alkalommal), a változatosság kedvéért fejlettsége előrehaladtával az elfoglalt területet tekintve összemenne. Így a játékosoknak is inkább érdekében állna, hogy maximumra fejlesszék az event-épületet. Minél nagyobb szinten van, annál kevesebb helyet foglalna el (ugyanez igaz lenne a csatlakoztatható épületekre is, ha pl vesszük az idei Kalóztanya Kapitánykikötőjét, ami darabja 5x2, ha leteszünk egymás mellé 3 ugyanilyet, akkor automatikusan összébbugrana 5x1 vagy 5x2 egységnyire, és máris nem 5x6 egységnyi helyet foglalna el.) Én úgy látom, hogy a terület-növelés lehetőségei és a megszerezhető event épületek + nevezetesek ma már nem állnak egyenes arányban (mivel, ahogy olvasom, ill elnézem más játkosok városait, az elmúlt 1-2 évben már sokkal sűrűbben vannak eventek, ezért a korábbi egyensúly is felborult, eltolódott.) Most a user vagy eseményépületeket tesz le vagy nevezeteseket, de gyakran a helyhiány miatt le kell mondania erről vagy arról az építményről, és így az épület adta bónuszokról is. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a medálszerzés is elég nehézkes, időigényes az még egy lapáttal rátesz a problémára.
Nekem tetszenek az ötletek. :)
 
Az a lényege a játék erőforrásgazdálkodásának, hogy eldöntöd, kell-e 100% védő 120 területen, vagy inkább 30-ad lesz 10-en.

Ok, megpróbálom másképp megfogalmazni a problémát.
Kezdetben X nevezetes épület volt letehető Y területnyi helyre.
Aztán bejött évi 1-2 esemény épület: (Y területnyi hely) - (X nevezetes) - (1-2 esemény épület).
Mostanság pedig évente 7-9 esemény van, tehát: (Y területnyi hely) - (X nevezetes) - (7-9 esemény épület).
És mindeközben a medálok száma közel ugyanabban az ütemben szerezhető csak be, mint pár évvel ezelőtt.

Aki sok éve játsza, annak már van elég helye, jobban tud gazdálkodni, hogy nevi vagy eseményépület legyen inkább lent az Y területnyi helyen, sőt, a nevijei vannak már olyan magas szinten, hogy igazából nem szorul rá esemény épület bónuszaira sem.
Aki viszont most kezdi vagy mostanában kezdte, az eleve lépéshátrányból indul, és döntenie kell, hogy:
a.) a régi utat járja, és csak a nevik letételére koncentrál, de akkor marha lassan halad :)
b.) neviket, eseményépületeket egyaránt letesz, de csomó épület lerakásáról így is jó időre le kell mondania.

S mindezt azért, mert a medálok nagy mennyiségű vagy dinamikusabb beszerzésére nincs lehetőség, arányaiban nem nőtt a megszerzésének az esélye, illetve azért, mert az event épületek és csatolmányaik egyre terebélyesebbek, vagy éppen majdnem minden alkotóeleme útszakasz letételét igényli (horrorcirkusz), ami megint csak a játékos felesleges szivatása, hogy sakkozzon a hellyel.
 
helen

Nagyon aktív tag
Mindig is gazdálkodni kellett a hellyel, régen is, és most is.
Egyszerűen arról van szó, hogy nem kell minden nevit lerakni, és minden eventes épületet..
Régen is meg kellett gondondolni mit rakunk le, most is.
 
Igen, ezzel tisztában vagyok én is. De ma már akkor sincs egyenes arányban a megszerezhető medál (és annak révén parcella) a megszerezhető event+nevezetes épületekkel. Egyszerűen eltolódott az arány. És az, hogy évente egy-két esemény épület a max szinten ne 5x6-os, hanem csak 3x4-es területet foglaljon el, szerintem elég jó kompromisszum lenne. A játék fő célja mégiscsak a városépítés (a sok más beépített játéklehetőség mellett persze), ha meg nem tudja letenni a játékos a felét se a megszerzett épületeknek, az a játékélményre is, sikerérzetre, végső soron a motivációra is kihathat.
 
III. Dementia

Aktív tag
Ok, megpróbálom másképp megfogalmazni a problémát.

Aki sok éve játsza, annak már van elég helye,
Nincs

jobban tud gazdálkodni, hogy nevi vagy eseményépület legyen inkább lent az Y területnyi helyen,
Ez a döntés
sőt, a nevijei vannak már olyan magas szinten, hogy igazából nem szorul rá esemény épület bónuszaira sem.
Ez, pont fordítva igaz.
Aki elég régóta játszik, az a nevezeteseinek a (harci) bónuszára nem szorul rá.
Aki viszont most kezdi vagy mostanában kezdte, az eleve lépéshátrányból indul, és döntenie kell, hogy:
a.) a régi utat járja, és csak a nevik letételére koncentrál, de akkor marha lassan halad :)
b.) neviket, eseményépületeket egyaránt letesz, de csomó épület lerakásáról így is jó időre le kell mondania.
Van egy prioritási sorrended.
A fejlődésed sebessége attól függ, hogy ez a sorrend mekkora hatékonyságot generál.
Ha én most kezdenék, a mai tudásommal kb. másfél év alatt érném el a mostani pontszámom (kicsit több, mint 600M).
S mindezt azért, mert a medálok nagy mennyiségű vagy dinamikusabb beszerzésére nincs lehetőség,
De. A medál, az technikailag végtelen.
arányaiban nem nőtt a megszerzésének az esélye,
De, nőtt.
Nem mindegy, hogy Aachenit húzol, vagy Repülő szigetet
illetve azért, mert az event épületek és csatolmányaik egyre terebélyesebbek, vagy éppen majdnem minden alkotóeleme útszakasz letételét igényli (horrorcirkusz), ami megint csak a játékos felesleges szivatása, hogy sakkozzon a hellyel.
Erről szól a játék.
 
Lef------

Nagyon aktív tag
1-es ponttal nincs gond, hogy megcsinálják-e valaha az már kérdéses

2-es ponttal sincs gond, de erre még kevesebb összegben fogadnék mint az 1-re.
- nevezetes épületek: 42db-ból MAXIMUM 20db az, ami a jelenlegi játékban elnyeri az érdemes lerakni címet
- az eseményépületeknél szintén erősen elgondolkodtató már, hogy érdemes-e lerakni. valamint hogy melyiknél érdemes többet beszerezni (természetesen a kisebb többet ad elvet követve)
- általánosságban elmondható, hogy a városok döntő többségében található olyan épület ami kimeríti a "felesleges" fogalmát, valamint a városrendezés is nagyjából mindegyikre ráférne (az optimális elrendezéssel is terület szerezhető)

Talán a játék egyetlen még "stratégiai"-nak csúfolt része pontosan ez, hogy adott területre ki, miből, mennyit, hogyan helyez el (a szerencsefaktor persze itt is közbeszól, hogy kinek miből lehet válogatni)

Az utóbbi két évben megváltozott a játék képe, régen arról szólt, hogy 10 perc alatt el lehetett szórni a megtermelt javakat. Jelenleg meg (ha valaki több szerveren is tevékenykedik) arról szól, hogy hány órát vagy hajlandó áldozni rá, mert 0-24-ben lenne mivel foglalkozni...

Ezzel a fixált terület mennyiséggel is +1500-2000%-os bonuszokkal rohangálnak a fanatikusok, ha még több terület lenne, akkor az hová vezetne?

A játékban régen még nehezebben lehetett fejlődni (fixált nevezetes épületszintek, bárkanélküliség, csatatér, kocsma, régiségkereskedő, eseményépületek, kastélyrendszer hiánya). Manapság jó kapcsolatrendszerrel lényegesen gyorsabban és fájdalommentesen lehet eljutni igen sokáig, de még is minimum több év mire az embernek nincsenek napi problémái. Ez maraton, nem sprint, s talán még az is szerencsés a történetben, hogy horribilis gyémánt vásárlással sem lehet túl sokat gyorsítani az eseményeken... tehát a hosszú úton végig kell mennie mindenkinek.
 
Xadornix

Aktív tag
1/a - világváltó gomb. 3 kattintás helyett 2? Naponta hányszor váltasz világot? Ha egy világon vagy aktív, a többi meg gyémántváros, azokra napi 1-2 alkalommal nézel rá, max 10 váltás összesen, 10 kattintás naponta. Hű... Ha több világ is "fő" világ, akkor meg időmilliomos vagy :p Vannak dolgok, amik sokkal több üres klikkből állnak, és naponta több tucatot, vagy több százat tol belőle az ember, na azokon lenne érdemes spórolni!

1/b - gyorsmenü. Ez hasznos lehet. Tényleg van, amit kicsit elástak, pedig néha sűrűn kellene, mondjuk nem pont a kocsma, de a rossz példád ellenére az ötlet támogatható. Mondjuk én megspékelném gyorsbillentyűkkel, de nyilván a csóri telefonhasználók (akiknek nincs billentyűzete a telefonhoz) panaszkodnának, hogy már megint a PC-seknek kedvezne a dolog...

2
  • Az eseményépületek fejlettségük előrehaladtával nyernek értelmet, a legtöbbjük még a maximum alatt eggyel sem jó semmire, szóval a maxra húzást az motiválja, hogy limlom helyett értelmes épületed legyen.
  • A csatlakozó (láncolható) épületek elég kétes értékűek, jellemzően gazdaságosabban megoldhatóak máshogy. Néha több helyet foglalnak, de nem kérnek utat, néha csak az az előny, hogy begyűjtésnél csak 1 lépést fogyasztanak a Galaxis bónuszból - ha összemennének, azzal az alternatív megoldások leértékelődnének. Én speciel a legtöbbet kihajítottam rég (és nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok), egy ilyen módosítástól nem hiszem, hogy visszaadnák őket...
  • A szetteket is jól át kell gondolni, van amelyik sehogy sem jó, van amelyiknek egy része nem, vagy csak azért kerül le, hogy ott legyen, és akkor nem kell neki út. Mindkettőre jó példa a cseresznyéskert.
  • A medálszerzés nem látom, hogy kapcsolódik ide, nagyon hamar kimaxolható manapság a medálért vehető terület, van elég aktív céh, aki befogad kezdőket, és segítenek felrántani egy bárkát, utána meg lehet drága nevikbe besegíteni.
  • Nyilván nem lehet mindent lerakni, néha könnyes búcsút kell venni egy-egy elavultabb épülettől (akár nevezetestől is), hogy legyen hely, valami jobbnak. Vagy megtartani ezt-azt nosztalgiából, és elfogadni, hogy ez rontja a hatékonyságot.
  • Sok "gyengébb" dolgot azért rak le az ember, mert ugyan létezik jobb, csak épp valaki másnak...
  • Mellesleg további épületdömping a csatatér, ha valakinek bejön.
Pont ezek miatt az "épületfeleslegek" miatt jelent meg az ócskás, nem?
 
De van: ha pl űrkorszak Vénuszában felszed a 15 db olajfaligetből 3-at, és lerak egy sashegyet, nyert +2% harcierőt + a többi kapcsolódó bónuszt (fp, áru, medál stb.)

Igen, lásd az előbbi példám, de Vénusz korban már jó eséllyel megszerezte a játékos az összes rendelkezésre álló helyet, és az se vágná földhöz a teljesítményét, ha a sok csatlakoztatható bónusznak hirtelen visszaveszi a negyedét/ötödét, és máris van helye, csomó új dologra.

Ez, pont fordítva igaz.
Aki elég régóta játszik, az a nevezeteseinek a (harci) bónuszára nem szorul rá.
Ezt nem egészen értem, de ha úgy érted, hogy felszed egy 80-as szintű Aachenit (65%-os harci/védekezési bónusszal), azért hogy letehessen egy Sashegyet az egyéb bónuszokért, akkor az valóban döntés, de akkor van is helye, hogy letegyen ezt-azt az új dolgokból. Másrészről, én nem szívesen válnék meg egy 80-as szintre fejlesztett aachenitől, hiába nem szorulnék már rá, ahogy te mondod. Akkor már inkább az említett olajfaliget repülne a raktárba.

Van egy prioritási sorrended.
A fejlődésed sebessége attól függ, hogy ez a sorrend mekkora hatékonyságot generál.
Ha én most kezdenék, a mai tudásommal kb. másfél év alatt érném el a mostani pontszámom (kicsit több, mint 600M).
A fejlődés sebessége nagyban függ attól, hogy van-e már a játékban rutinja az embernek (vagy utánaolvasott), tudja, hogy mit, milyen sorrendben kell letenni a hatékonyság érdekében, vannak kapcsol atai, jó céhe, ez viszont valahol meg is öli a játékélményt, kicsit kényszerpályán mozog a dolog.

De. A medál, az technikailag végtelen.
Sajnos időben is, épp ez a gondom. Ha már több medált tud gyűjteni egy játékos pl Bárka révén, addigra általában már sokkal többe is kerül egy parcella megszerzése. viszont azt is tudom, hogy most belenyúlni a már meglévő medálarányokba a régi játékosok jogos haragját válthatná ki. Épp ezért a javaslatom a jövőbeni esemény épületek méretéről szól, és nem a medálok megszerezhetőségéről.

De, nőtt.
Nem mindegy, hogy Aachenit húzol, vagy Repülő szigetet.
A fentebb említett játékélmény is kéne hogy számítson. A sikerélményt nem csak a maximális hatékonyság jeletnheti, hanem az is, ha 1-1 szép, ám de haszontalanabb nevi/épület is lerkerülhet a városba.És nem, a horrorcikrusz egyetlen ilyen szempontnak sem felel meg. :)

Erről szól a játék.
A játéktervezők szándéka révén lesz egyre terebélyesebb 1-1 eseményépület + a csatlakoztatható kiegészítők, ill igényel néha egyre több utat az adott épületegyüttes.
A játéknak viszont az építkezésről, fejlődésről, játék a játékban elvről (csatatér stb.) kellene inkább szólnia, meg a már többször említett játékélményről, nem pedig a területszerzés szűk keresztmetszetéről.

Összefoglalóul az előző részek tartalmából... csak akkor juthat egy játékos dinamikusan sok területhez, ha elég nagy már a tapasztalata, kitűnő a kapcsolatrendszere, remek céhbe kerül és a városépítés valódi élményét elhagyva, mindent a célszerűségnek rendel alá. De a régi motorosokat leszámítva, azért nem ez a jellemző. A játékosok jönnek-mennek (a régiek is, ahogy elnézem).
Mindezeken túl, a medálszerzés problémája, amit zárómondatként felvetettem a kezdő hozzászólásban, a problémának csak egy részét képezi.

Az én javaslatom lényege viszont az lenne, hogy évente akár csak egyetlen eseményépület a változatosság kedvéért a maximális szinten már ne foglaljon el rengeteg helyet. Szerintem az azért nem olyan túl nagy kérés a játéktervezők felé, hogy pl egy jutafarm 6x4 helyett csak 3x3 egységnyi helyet foglaljon el. Főleg, mivel plusz motivációt jelentene a játékosok számára, hogy maximumra fejlesszék az adott esemény épületét, ráadásul marketinfogásnak sem lenne utolsó. És ha ez évi 3 eseményépületre is igaz lenne, akkor a "felszabadult" terület már lenne akkora, hogy egy új nevi vagy másik eseményépület is elférne. De ha ez szerinted vagy mások szerint brutálisan nagy engedmény lenne a kezdő, átlag játékosk felé, és hirtelen felénk kezdene lejteni emiatt a pálya, hát... akkor továbbra is elbeszélünk majd egymás mellett.

Mindenestre köszönöm. Üditő változatosság, hogy végre egy fórum, ahol érvelés zajlik és nem anyázás. :)
 
[...]
2-es ponttal sincs gond, de erre még kevesebb összegben fogadnék mint az 1-re.
[...]
- általánosságban elmondható, hogy a városok döntő többségében található olyan épület ami kimeríti a "felesleges" fogalmát, valamint a városrendezés is nagyjából mindegyikre ráférne (az optimális elrendezéssel is terület szerezhető)
[...]
Ezzel a fixált terület mennyiséggel is +1500-2000%-os bonuszokkal rohangálnak a fanatikusok, ha még több terület lenne, akkor az hová vezetne?

A III. Dementiának írt bejegyzésemben is említett játékélményt tudom csak ismét felhozni. :) A repülő sziget a többség szerint haszontalan, mégis gyakran leteszik még a nagyok is. :) Valamint én nem több területről írtam, hanem arról hogy egy-két új nevi max szinten már kisebb helyet foglaljon, mint 1. szinten. Ez azért nem olyan nagy kérés, és technikaliag is kivitelezhető (lásd ellenpélda gyanánt az almafeldolgozó, ami, ahogy fejlődik, egyre több helyet foglal).
 
1/a - világváltó gomb. 3 kattintás helyett 2? Naponta hányszor váltasz világot? Ha egy világon vagy aktív, a többi meg gyémántváros, azokra napi 1-2 alkalommal nézel rá, max 10 váltás összesen, 10 kattintás naponta. Hű... Ha több világ is "fő" világ, akkor meg időmilliomos vagy :p Vannak dolgok, amik sokkal több üres klikkből állnak, és naponta több tucatot, vagy több százat tol belőle az ember, na azokon lenne érdemes spórolni!
A példád azért kicsit sántít, ez csak akkor igaz, ha a fővárosod mellett már van további 3 gyémántvárosod is.
De amíg egy ilyen gyámántváros felépül, az azért nem kevés idő (csak sejtem, hogy kb 1/másfél év), addig viszont minimum két várost kell egyszerre babusgatni. :) Főleg, ha a gyémántvárosodban is kimaxolod a cst-ét és expét.
És a napi 10 plussz katt is számít, ha ínhüvelygyulladása van az embernek, de rácsavarodott erre a játékra. :)

1/b - gyorsmenü. Ez hasznos lehet. Tényleg van, amit kicsit elástak, pedig néha sűrűn kellene, mondjuk nem pont a kocsma, de a rossz példád ellenére az ötlet támogatható. Mondjuk én megspékelném gyorsbillentyűkkel, de nyilván a csóri telefonhasználók (akiknek nincs billentyűzete a telefonhoz) panaszkodnának, hogy már megint a PC-seknek kedvezne a dolog...
Nem sántít, ha tudom, hogy épp lejárt a harci bónuszom a csétén, akkor mászhatok át a fogadóba, aztán vissza a csatatérre, és ezt gyorsmenüvel simán meg lehet oldani akkor két kattintással,

A kettes pontra a válaszok többsége már megtörtént fentebb.
 
1/a - világváltó gomb. 3 kattintás helyett 2? Naponta hányszor váltasz világot? Ha egy világon vagy aktív, a többi meg gyémántváros, azokra napi 1-2 alkalommal nézel rá, max 10 váltás összesen, 10 kattintás naponta. Hű... Ha több világ is "fő" világ, akkor meg időmilliomos vagy :p Vannak dolgok, amik sokkal több üres klikkből állnak, és naponta több tucatot, vagy több százat tol belőle az ember, na azokon lenne érdemes spórolni!

Ill ehhez még annyi, hogy ha a városváltást így eldugják a menürendszerben, ami azért egy fontos opció a játékban, az egyszerűen csak rossz, átgondolatlan tervezés eredménye. Userek tömkelegét lehet manapság elveszteni pl egy e-áruházban, ha a kívánt információk nem állnak max egy kattintásnyira rendelkezésre.
Viszont érdekelne, szerinted hol lenne érdemes spórolni a kattintásokkal.
 
Treyna

Tag
De van: ha pl űrkorszak Vénuszában felszed a 15 db olajfaligetből 3-at, és lerak egy sashegyet, nyert +2% harcierőt + a többi kapcsolódó bónuszt (fp, áru, medál stb.)

Igen, lásd az előbbi példám, de Vénusz korban már jó eséllyel megszerezte a játékos az összes rendelkezésre álló helyet, és az se vágná földhöz a teljesítményét, ha a sok csatlakoztatható bónusznak hirtelen visszaveszi a negyedét/ötödét, és máris van helye, csomó új dologra.

Ezt nem egészen értem, de ha úgy érted, hogy felszed egy 80-as szintű Aachenit (65%-os harci/védekezési bónusszal), azért hogy letehessen egy Sashegyet az egyéb bónuszokért, akkor az valóban döntés, de akkor van is helye, hogy letegyen ezt-azt az új dolgokból. Másrészről, én nem szívesen válnék meg egy 80-as szintre fejlesztett aachenitől, hiába nem szorulnék már rá, ahogy te mondod. Akkor már inkább az említett olajfaliget repülne a raktárba.

A fejlődés sebessége nagyban függ attól, hogy van-e már a játékban rutinja az embernek (vagy utánaolvasott), tudja, hogy mit, milyen sorrendben kell letenni a hatékonyság érdekében, vannak kapcsol atai, jó céhe, ez viszont valahol meg is öli a játékélményt, kicsit kényszerpályán mozog a dolog.

Sajnos időben is, épp ez a gondom. Ha már több medált tud gyűjteni egy játékos pl Bárka révén, addigra általában már sokkal többe is kerül egy parcella megszerzése. viszont azt is tudom, hogy most belenyúlni a már meglévő medálarányokba a régi játékosok jogos haragját válthatná ki. Épp ezért a javaslatom a jövőbeni esemény épületek méretéről szól, és nem a medálok megszerezhetőségéről.

A fentebb említett játékélmény is kéne hogy számítson. A sikerélményt nem csak a maximális hatékonyság jeletnheti, hanem az is, ha 1-1 szép, ám de haszontalanabb nevi/épület is lerkerülhet a városba.És nem, a horrorcikrusz egyetlen ilyen szempontnak sem felel meg. :)

A játéktervezők szándéka révén lesz egyre terebélyesebb 1-1 eseményépület + a csatlakoztatható kiegészítők, ill igényel néha egyre több utat az adott épületegyüttes.
A játéknak viszont az építkezésről, fejlődésről, játék a játékban elvről (csatatér stb.) kellene inkább szólnia, meg a már többször említett játékélményről, nem pedig a területszerzés szűk keresztmetszetéről.

Összefoglalóul az előző részek tartalmából... csak akkor juthat egy játékos dinamikusan sok területhez, ha elég nagy már a tapasztalata, kitűnő a kapcsolatrendszere, remek céhbe kerül és a városépítés valódi élményét elhagyva, mindent a célszerűségnek rendel alá. De a régi motorosokat leszámítva, azért nem ez a jellemző. A játékosok jönnek-mennek (a régiek is, ahogy elnézem).
Mindezeken túl, a medálszerzés problémája, amit zárómondatként felvetettem a kezdő hozzászólásban, a problémának csak egy részét képezi.

Az én javaslatom lényege viszont az lenne, hogy évente akár csak egyetlen eseményépület a változatosság kedvéért a maximális szinten már ne foglaljon el rengeteg helyet. Szerintem az azért nem olyan túl nagy kérés a játéktervezők felé, hogy pl egy jutafarm 6x4 helyett csak 3x3 egységnyi helyet foglaljon el. Főleg, mivel plusz motivációt jelentene a játékosok számára, hogy maximumra fejlesszék az adott esemény épületét, ráadásul marketinfogásnak sem lenne utolsó. És ha ez évi 3 eseményépületre is igaz lenne, akkor a "felszabadult" terület már lenne akkora, hogy egy új nevi vagy másik eseményépület is elférne. De ha ez szerinted vagy mások szerint brutálisan nagy engedmény lenne a kezdő, átlag játékosk felé, és hirtelen felénk kezdene lejteni emiatt a pálya, hát... akkor továbbra is elbeszélünk majd egymás mellett.

Mindenestre köszönöm. Üditő változatosság, hogy végre egy fórum, ahol érvelés zajlik és nem anyázás. :)

A javaslatoddal ponthogy a régi játékosoknak kedveznél az újakkal szemben, hiszen nekik már megvan a kialakult rutinjuk, hogy mit 'érdemes' letenni és mit nem. A kényszerpályát viszont én nem értem. Senki nem kényszerít, hogy a leghatékonyabb utat válaszd, így a játékélményed és a sebességed is magad választod. Olyan szinten van megkönnyítve a játékosok élete a kezdetek óta, hogy gyakorlatilag egyedül a helygazdálkodás maradt az egyetlen gondolkodnivaló. A játékélményt pedig mindenkinek más adja meg. Nekem például az, hogy legyen min gondolkodni és ne 'rakjanak mindent készen alám'. Ha ez az utolsó mozzanat is kikerülne vagy minimálisra csökkenne, nekem az ölné meg a játékélményt és hagynám abba igen nagy eséllyel.
 
Lorant96

Nagyon aktív tag
Ha egy eventes épület a max szintjén kevesebb helyet foglalna, az nem a kicsiknek kedvezne, hanem a nagyoknak, akik könnyebben megszerzik a max szintjét, mint a kicsik.
Az almafeldolgozót meg annak ellenére is megéri fejleszteni, hogy egyre több helyet foglal. Valamit valamiért elv alapján. Ezzel pont szembe menne a Te javaslatod. Nem elég, hogy az egyéb bónuszok miatt is jobb lenne, de még a terület miatt is jobb lenne. Erre nincs szükség, ha egyébként olyan bónuszokat ad, amire sokan hajtanak. Ha meg nem ilyen bónuszt ad, akkor meg úgysem teszik le, akármekkora helyet foglaljon is.
 
Paco a bölcs

Nagyon aktív tag
Ahogy már korábban többször fel lett vázolva, ez egy harci stratégiai játék. A stratégián van a hangsúly.
Ez többek között azt is jelenti, hogy neked kell megtervezned, kitalálnod, hogy mit akarsz letenni a városodba. Alapvetően a játék célja, a rendelkezésre álló lehetőségk közül megtalálni a leghatékonyabbat, és ahogy telik az idő ezt finomítani.
Tudom, hogy ez most sokakat megdöbbent, de ez nem szépségverseny.
Tehát, ha van lenn bárkád és az eventépületeket nem tudod letenni, akkor az néhány dolgot jelenthet (nem látva a városod):
- Nincs meg a 80-as bárka
- Nem építesz eleget nevikbe
- Mindenfelé építgetsz ahelyett, hogy fókuszálnál 1-2 fontos épületre
- Azt teszed le a városodban ami szép, ahelyett ami hasznos
- Gyenge inaktív céhben vagy, ahol nem segítenek, se építésben, se medálszerzésben, se a játék megtanulásában

És mielőtt félreérted ez nem csak neked, rólad szól. Számos ilyen játékos van. Sokan vannak akik segítenének, de mégis azt tapasztaljuk, hogy nem hallgattok a jó szóra, de aztán megy a sírás, hogy nem haladtok.
Megint egy külső megoldást akartok a saját problémáitokra, amik igazából nem is problémák. Ahogy korábban írták, ez maraton, nem sprint.

A gyorsmenü az valóban elgondolkodtató. Bár soha nem a világok közötti váltásra pazarolnám el a fejlesztők idejét. Ennél sokkal fontosabb gyorsmenü is lenne, nem is egy.
 
Ok, látom, nem ment át, amit akartam. :)
ZAC+Alca+Bárka megléte ellenére is mindkét városomban (+2 jó céh) csak nyögvenyelősen megy a helyszerzés.
Tehát, bár letehetném már most is a Frontit, agyagot, kék galaxist, cape-et, himit, sarkkörit és krakent, nem teszem, mert nincs elég helyem, mivel a ZACAB-ba tolom az fp-t, ahogy csak bírom.
De értem, akkor leszűrve az eddig megfogalmazott véleményeket ezúton kérném a tisztelt játéktervezőket, hogy a jövőbeni eseményépületek ne 4x6-os helyet foglajanak el, hanem minimum 9x8-asat. Minél több helyet foglal, annál jobb, és minden egyes épület minden egyes oldala igényeljen utat is, és sok darabból álljon, mint a horrorcirkusz, hogy amikor a helybőség miatt felszedném, akkor sok épületraktározást is elszórhassak rá. :) Na jó, mégse... :D

A szarkazmust félretéve: egy élmény volt kivesézni a témakört, köszönöm mindenkinek a részvételt és észrevételt. :)

De ha már ennyire előjött a "nem sprint, hanem maraton" témakör, érdekelne az idő és egyéb faktor néhány dolog kapcsán, hogy a ti esetetekben ez mennyi volt.
Már csak azért is, mert akadtak azért egymásnak ellentmondó vélemények is. Volt, aki azt mondta fentebb, hogy másfél év alatt 600millión van, más valaki meg több évet írt. A kérdéseim tehát:

Mennyi idő volt nektek egy-egy gyémántváros felépítése?
ZACAB-on kívül milyen nevikre/eseményépületekre esküsztök még?
Mi volt/volna az a szint (kor, pontszám, támadóerő százalék stb.), amikor már úgy éreztétek, hogy onnantól a játék dal, móka, kacagás?
Vérprofiként elkezdtétek vagy elkezdenétek az F-szerveren is elölről a játékot, és ha igen, a mostani tudásotokkal mennyire saccolnátok időben a mai szintetek elérését.
 
Fent