Már erről is értekeztünk korábban. Nem, nem a top-pos céhek, meg a nagyok szemszögéből nézem (nézzük), hanem az úgymond játszhatóság felöl. Ha megfigyeled a kevésbé aktív (kicsik) céhek mindig valamilyen könnyebbítést, apró pici előnyt, illetve az aktívabb (nagyok) céhekre ható hátráltatást szeretnének. Pedig nem kellene mást tenniük, mint azt amit a játék a zsigereiben hordozz, azaz stratégiát kidolgozni és alkalmazni. Olyan játékosokkal egy csapatba verődni, akik annál többet szeretnének, mint egy sima aratásnyi időtöltés! Stabil kincstárat kialakítani, szervezkedni, kommunikálni, tárgyalni, kapcsolatokat építeni. Ha másként nem megy, akkor diplomáciával szövetségeket kötni! És csatatérről csatatérre lépegetni előre! Ami igaz az igaz, ez kötelezettséggel, rendszerességgel, feladattal jár, de a sikerért tenni kell, és nem háton fekve arra várni, hogy a sült galamb a szánkba essen! Tanulni, tapasztalni, kérdezni, fejlődni és fejleszteni kell! Lépésről lépésre haladni előre, persze óvatosan, vigyázva, nehogy túl nagy legyen az a falat! Tisztában kell lenni a takaró méretével és a céh tudásszintjével! Ismerni kell a céh adottságait, illetve az erőviszonyokat!
