Hibajavítások
Kulturális települések
- A Mogul birodalom kulturális településén a láncépületek elhelyezését szolgáló jelzések nem működtek megfelelően.
- Az „Utolsó Szamuráj” teljesítmény hibásan azt jelezte, hogy 14 végigjátszás szükséges a megszerzéséhez a 13 helyett.
- Játékos manuális támogatását követően egy tervrajz megszerzésekor a raktárablak nem működött megfelelően.
- Raktárból történő csere alkalmával a raktárban nem csökkent a meglévő épületek száma.
- A csatatér naplójában a helyzetmeghatározó gomb a már elfoglalt szektorokat nem megfelelően jelezte.
- A PvP arénában a jutalomablak megesett, hogy az aréna ablaka mögött jelent meg.
- A régiségkereskedő boltjában előfordult, hogy – habár a játékos már túljutott rajta – vaskori csomagok voltak elérhetőek.
- Abban az esetben, ha a játékos Forge pont sávján 99 Forge pont volt, nevezetes épülettel történő interakciót követően gyakran kattintás nélkül, csak az egér épület felé történő mozgatásával be lehetett gyűjteni a kész termeléseket.
Mobil
Az itt leírt javítások csak a mobilverziót használóknál fognak megjelenni. Kérjük vegyétek figyelembe, hogy az áruházaktól függően akár néhány nappal is később lehet a frissítés, mint a böngészős verzióban. Ezért ne aggódjatok, ha a mobilverzió frissítése még nem történt volna meg!
Kastélyrendszer
- A kastélyrendszer főablakában a már megszerzett jutalmak mellől hiányoztak a pipák.
- Ugyanitt az állandó jutalmak nem megfelelően kerültek szortírozásra – mostantól kezdve a legújabb jutalmak és bónuszok kerülnek előre.
- Raktárból történő csere alkalmával a a kastélyrendszer által biztosított helyen a cserélt tárgy nem jelent meg.
- 1000-nél több tervrajz birtoklása esetén nem jelent meg a valós száma a tervrajzoknak.
- A termékáttekintés ablakban nem mindegyik termék neve fért ki megfelelően.
- Ugyanitt a vénuszi szén a különleges termékek listájának a tetején jelent meg.
- A játék legújabb verzióra történő frissítése alkalmával megesett, hogy a betöltő képernyő teljesen fekete volt és a betöltést jelző sáv ezt követően a városban is megjelent.
- A csatamezőn erős, kiemelt fehér rácsok jelentek meg, megnehezítve ezzel az átláthatóságot.
Mindeközben a fejlesztők befejezték az utolsó simításokat is a 10. évfordulós eseményünkön. Ha kíváncsiak vagytok rá, nézzetek rá a béta szerverre és a hirdetésre, vagy kattintsatok alább!
És továbbra is a Űrkorszak: Jupiter Holdon befejezésén munkálkodunk! Ha kíváncsiak vagytok, nézzetek rá a béta szerverre vagy a Mobil béta tesztprogramra.
Üdvözlettel,
A Forge of Empires csapata
Utoljára szerkesztve: