DeletedUser23821
Guest
Tisztelt fejlesztésért felelős valaki(k)!
Bizonyára nem egyedül nekem van olyan érzésem, amikor az ötleteimet megírom ezen a felületen, hogy csupán pusztába kiáltott szavak, és leggfeljebb a játékosokkal tudunk eszmét cserélni ezekről a felvetésekről.
Ezért azt javasolnám, hogy valamilyen jelzéssel (ha már kommentálni nem szeretnék azokat) megjelölnétek, hogy legalább olvastátok azokat! Azt, hogy véleményt alkossatok ezekről az ötletekről, illetve vitatkozni is lehessen veletek, fejlesztőkkel, már szinte a tudományos-fantasztikum világába sorolom. Pedig sok felesleges fejlesztéstől megkímélhetnétek magatokat ezzel, amikor a GvG-hez hasonló elcseszett elmebajokat fejlesztetek hónapokig.
Több ezren teszteljük a játékot az aktivitásunkkal; talán érdemes lenne legalább ideböffenteni annyit, hogy: köszi srácok, nyugtáztuk, jó ötlet, vagy csiszolni kellene még rajta, vagy annyit, hogy forduljatok a problémával pszichológushoz, vagy játszatok inkább fakockákkal. De valami emberi kommunikációt én elvárnék tőletek!
Üdv
Adamox