Linnet01 legutóbbi tartalma

  1. Új hiba Rivális fordítási hiba

    Szerintem a Grillkert a forgepont csomagok egyikét sem adja meg. Már több napon át figyeltem, de csak 2 db Korfejlesztő készlet töredéket és 1 db pontot ad. Természetesen a katonai bónuszt is megnéztem, azt megadja. Elvileg kis, közepes, nagy forgepont csomagok valamelyikét is adnia kellene...
  2. Történet küldetés helyett 3 visszatérő

    Köszönöm szépen!
  3. Történet küldetés helyett 3 visszatérő

    Az egyik barátomnál láttam egy kis épületet, aminek a neve Útszéli kovácsműhely. A kereső nem ismeri. Valaki tud valamit róla?
  4. Kibeszélő Vadvilági esemény

    Most már én is, mert nem is ma kellett megkapnom, hanem tegnap. Ma már a 41. feladatot csináltuk! Bocsánat, elnéztem!
  5. Kibeszélő Vadvilági esemény

    A 40. feladat után, a mai napon 2 db Aranyjegyet kellett volna kapnom, de valami miatt.
  6. Kibeszélő Űrkorszak: Titán

    Olyan régen váltottam már kort, hogy teljesen elfelejtettem, hogyan is működik a rajzgyűjtés. Köszi!
  7. Kibeszélő Űrkorszak: Titán

    Köszönöm szépen a választ! Csak az a baj, hogy kételkedem benne hogy kb öt embernek már kezdés után fél órával a rajzokat is sikerült összegyűjteni, sőt 10 szintig felhozni a nevezeteseket.
  8. Kibeszélő Űrkorszak: Titán

    Én is PC-n játszom az Arvahalli városomban.
  9. Kibeszélő Űrkorszak: Titán

    Már délben elindult. Én már léptem, de a neviket nem találom. A globális ranglistán megnézheted, hogy már vannak vagy öten, akiknek az új neveztese már 10. szint felett van.
  10. Kibeszélő Űrkorszak: Titán

    Sziasztok! Hol találom az új nevezeteseket? Az én raktáramban nincsen.
  11. Pandaszobor

    Bocsánat, de nekem az lett volna egyértelmű, hogy 25/150.
  12. Pandaszobor

    Köszönöm a választ, de nem a Kék duplázását nem értem, hanem azt, hogy a Pandaszobornál az van írva, hogy ''Hátralévő használat: 125/150'' Akkor nekem hány betakarítás van még hátra, és mennyit használtam már el.
  13. Pandaszobor

    Sziasztok! Ha valaki érti, magyarázza el nekem, hogy ha az arany pandaszobrom pillanatnyilag 125/150-en áll, akkor hogy lehetséges, hogy a pandaszentélyem töredékeinek száma 74. A Kék galaxisom szintje 70-en felül van. Ez azt jelenti, hogy szinte minden nap két töredéket kapok. Valahol máshol...
  14. Javítva Event napi küldetés sorozat hiba

    Nem csak az a baj, hogy nem kaptam meg az 50 doubloont, hanem az is, hogy a felirat nem tűnik el. Igy fogalmam sincs, hogy most melyik küldetésnél tartok? Mert tudom tovább csinálni a küldetéseket.
  15. Régiségkereskedő

    Köszönöm szépen a segítséget! Igy valóban fel tudtam oldani a zárolást!
Fent