Flusztrált játékosok

Robszi

Új tag
Van egy szociográfiai megfigyelésem. Miért támadja előszeretettel az erősebb játékos a sokkal gyengébb játékos városát és fossza ki? Itt 500-600%-os erőfölényről beszélek, ahol nyilván a gyengébb játékosnak esélye sincs. Itt nem arról van szó, hogy a gyengébb játékos szellemileg gyengébb, mint a támadó, hanem az időfüggvény játszik közbe, egyszerűen később kezdett el játszani, így az egésznek olyan színezete van, mintha egy 18 éves (tehát idősebb) lemenne a játszótéri homokozóba és jól megverné a 4 éves kissrácot és ez boldog kielégülést adna neki. Ez egy flusztrált személyiségre vall. Itt szó nincs hatalmas értékek elrablásáról, csupán egy elnyomott lelki vágy kicsinyes kielégítése. Néhány párbeszédem alapján (nevezzük vitának), azt állapítottam meg ezek a játékosok alacsonyabb iskolázottságúak, vagy alacsonyabb társadalmi rétegbe tartoznak. Vélhetően az életükben elszenvedett hátrányokat, akár gyermekkori trauma, vagy munkahelyi, vagy családon belüli elnyomást, mely feldolgozatlan lelki traumát okoz nekik, itt próbálják meg némiképpen kompenzálni.

Mivel magam nem tartozom egyik csoportba sem, így egyszerűen nincs semmiféle kényszerérzetem, hogy kezdőket támadjak, egyszerűen magamra nézve érezném ezt megalázónak. Vannak szép számmal egyéb csataterek, ahol a velem egyenrangúak között próbára tehetem magam, ott igen, ott a győzelem az valós és nem lelki defektust kompenzáló.

Sajnos ez a játék hibája, hogy ilyet bele szerkesztett, mert ez valótlan eleme a valóságnak. Mi ez, valami időutazás? Az űrkorból visszajön valaki a középkorba és csatázik? Ez olyan, mintha Erdogán a modern török sereggel visszajönne a mohácsi csatába és ripityára verné a magyar seregeket.
Mindennek ékes példája egy Krk1 nevű játékos, aki még gyáva is, mert a nyílt vita elől is elbújik.
 

Rumci

Szerkesztő
Csapattag
Szerkesztő
Űrkori játékos nem tud megtámadni középkori játékost, csak azonos korú, vagy max 1-2 korral feljebb tud nála 1 vagy 2 korral alacsonyabb játékost támadni, de azt is csak maximum 2 hétig, mert utána aktualizálódik a szomszédsága az ő korára.

Fosztás ellen rengeteg "védelem" létezik:
- Időben kell aratni.
- Felépíteni a Galata-torony nevezetest, és reménykedni, hogy megdobja a fosztás elleni %-ot
- Csalit használni, a legjobban termelő épületre a legrosszabb termelést beállítani.

Sok kezdőnek az a hibája, hogy rohan előre a korokban, ahelyett, hogy egy-egy kort mindig maximálisan kimaxolva tudatosan játszana, építené a támadás és védelmet adó épületeket, illetve tolná a nevezeteseket.

A szomszédok támadása és fosztása a játék része. Sokszor küldetés is kéri, hogy fosszál ki játékost.
Erre szociográfia megfigyelést nem lehet, csak szubjektíven készíteni és az sehogyan sem lesz reprezentatív.
 

ashea55

Nagyon aktív tag
Űrkori játékos nem tud megtámadni középkori játékost, csak azonos korú, vagy max 1-2 korral feljebb tud nála 1 vagy 2 korral alacsonyabb játékost támadni, de azt is csak maximum 2 hétig, mert utána aktualizálódik a szomszédsága az ő korára.

Fosztás ellen rengeteg "védelem" létezik:
- Időben kell aratni.
- Felépíteni a Galata-torony nevezetest, és reménykedni, hogy megdobja a fosztás elleni %-ot
- Csalit használni, a legjobban termelő épületre a legrosszabb termelést beállítani.

Sok kezdőnek az a hibája, hogy rohan előre a korokban, ahelyett, hogy egy-egy kort mindig maximálisan kimaxolva tudatosan játszana, építené a támadás és védelmet adó épületeket, illetve tolná a nevezeteseket.

A szomszédok támadása és fosztása a játék része. Sokszor küldetés is kéri, hogy fosszál ki játékost.
Erre szociográfia megfigyelést nem lehet, csak szubjektíven készíteni és az sehogyan sem lesz reprezentatív.
Teljesen igazad van azonban tényleg észrevehető bizonyos játék kedv vesztés főleg a kezdők körében . Én abban látom ennek az okát,hogy nem tanulmányozzák a játék szabályait ,így meglepetésként éri őket és személyes sérelemnek veszik a támadást ! Én nagyon sokat áldoztam a védelmem érdekében és ezt mindenki megteheti !
 

Robszi

Új tag
Sok mindenben igazatok van, de én ezt mentális oldalról és nem játéktechnikai oldalról közelítettem meg. Én is sokat áldozok a hadsereg védelmére. Fejlesztem a hadi állományomat, a százalékos erőt, de az időtényezőt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Itt nem a pár termék elrablásáról van szó, az jelentéktelen dolog és nem is sértődésről. Például 285%-os csapat plussz erőt, ha megfeszülsz sem tudsz kompenzálni 30%-al, ez pedig csupán idő függvénye.

A kérdés mi előnye származik a támadónak. nyilván nem 5 darab termék, neki az semmi, hanem egyértelműen valaminek a kiélése. Csupán az érdekelne milyen lelki plusszt ad valakinek az erőfölénnyel való visszaélés és miért nem vágyom erre az "élvezetre"? Miért érzem magamra nézve megalázónak a gyengébb lealázása? És miért támadja az illető ugyanazt a személyt rendre minden nap? Az biztos, hogy ez valami mentális kompenzáció. Persze azt mondjátok ez csak játék...itt igen, de például ezek az agresszív személyek a vezetésben vajon nem azok-e...ott már nem játék. Higgyétek el, ez mutat valamit az emberről.
 

ashea55

Nagyon aktív tag
Sok mindenben igazatok van, de én ezt mentális oldalról és nem játéktechnikai oldalról közelítettem meg. Én is sokat áldozok a hadsereg védelmére. Fejlesztem a hadi állományomat, a százalékos erőt, de az időtényezőt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Itt nem a pár termék elrablásáról van szó, az jelentéktelen dolog és nem is sértődésről. Például 285%-os csapat plussz erőt, ha megfeszülsz sem tudsz kompenzálni 30%-al, ez pedig csupán idő függvénye.

A kérdés mi előnye származik a támadónak. nyilván nem 5 darab termék, neki az semmi, hanem egyértelműen valaminek a kiélése. Csupán az érdekelne milyen lelki plusszt ad valakinek az erőfölénnyel való visszaélés és miért nem vágyom erre az "élvezetre"? Miért érzem magamra nézve megalázónak a gyengébb lealázása? És miért támadja az illető ugyanazt a személyt rendre minden nap? Az biztos, hogy ez valami mentális kompenzáció. Persze azt mondjátok ez csak játék...itt igen, de például ezek az agresszív személyek a vezetésben vajon nem azok-e...ott már nem játék. Higgyétek el, ez mutat valamit az emberről.
Sajnos nem lehet elkerülni az egó huszárokat , van belőlük elég ! De ez minden olyan játékra igaz ahol egymás ellen is küzdhetnek az emberek ! Sokan valóban itt élik ki a kisebbségi érzésükből adódó agresszivitásukat ! Ez azonban minősíti is őket ! Fel a fejjel azért mindenek ellenére élvezhető és pompás kis játék :)
 

Paco83

Aktív tag
Érdekes felvetés. Nyilván lehet benne igazság. Ugyanakkor mégsem.
Ez egy játék, ráadásul harci stratégiai játék. Ez pedig azt is jelenti, hogy mindig lesznek olyanok, akik végigpüfölik a szomszédságot. Nem feltétlen ego miatt (bár nyilván akad ilyen is), hanem, mert ezzel is segíti a fejlődését, teszteli mire képes, mit kell még alakítani a városán, seregén. És, ahogy fentebb írták, a védelmen is lehet dolgozni (azt most engedjük el, hogy a jelenlegi játék tematika miatt a városvédelmen való dolgozás erőforrás pazarlás).

Viszont én ezt az egészet megfordítanám.
Azoknál az embereknél, akik sírnak, hisztiznek, vagy csupán kiakadnak amiatt, hogy valaki megtámadja őket, még erősebb frusztráltság van jelen. Ugyanis egy rendben lévő ember, azt keresi, hogy miként tudja megoldani azt, hogy ne forduljon elő többet. És azért azt be kellene látni, hogy egy harci stratégiai játékban annyira nem meglepő, hogy egy másik játékost megtámadnak.

Az, hogy korábban kezdte sem mentség, mert én is számos olyan játékost előztem már meg, aki sokkal előrébb járt mint én. Nyilván aki 6 éve kezdte és azóta folyamatosan aktív, azt nem lehet utolérni. De az azért már egy másik szint és nem is feltétlenül kell utolérni.

Így ahelyett, hogy azon agyal bárki, hogy mi lehet ennek az oka, inkább azon agyaljon, miként tudja megoldani, hogy hasonló erőt képviseljen.
 

helen

Nagyon aktív tag
Azért ott elég nagy hiba van ha valaki kezdő játékosként , már magasabb korokban jár és nem tud felnőni a szomszédai bónuszához, és sír hogy megtámadták.
A szomszédság összetétele mindig azonos koron belül van. Vagyis mindenkinek ugyan azok a támadó egységei. Igen, a támadó és védekező bónuszok eltérnek. Igen, ezeket fejleszteni kell hogy boldogulj. Nem, nem segít rajtad ha gyorsan még tovább mész a következő korra, mert ott a szomszédaidnak még több bónusza lesz. Mit gondolsz, kit kéne támadni ? A szomszédok támadhatják egymást, ezek "leosztott lapok " itt nincs lehetőség új osztást kérni, mert nem felel meg a szomszédságod. Kicsiként sérelmezed hogy a nagyok támadnak... Elgondoltad hogy kit kéne támadniuk ? Egymást ? Szép gondolat. Csakhogy nem úgy megy hogy kiválasztasz valakit a játékosok közül és megtámadod. Csak és kizárólag a szomszédot támadhatod, mást nem. Vedd tudomásul, mindenki vegye tudomásul, hogy nem az erősebb szomszédja tehet arról, ha a másiknak nincs még meg a korának megfelelő bónusza. Akkor most ne is támadjon senki senkit, mert a többiek kicsik ?? Egy harcos-játékban reklamáltok a harc miatt ?? Menjetek legózni, barbizni, ott nincs harc. Az erősebb tehet róla ha mondjuk a jelenkoros szomszédjának nincs semmi nevezetese ? Vagy max. Delphoi van neki ? Akkor már ne is támadja ?? Ugyan már.. Ha valaki gondolkodás nélkül így előrerohant, akkor megérdemli hogy a többiek megtámadják. Fosztás.. :p Az a jutalom a sikeres támadásért. Ez is a játék része.Hogy csak pár terméket foszt ? Sok kicsi sokra megy ....
 

maszkos

Új tag
Ez egy JÁTÉK! Kifejezetten HARCOS JÁTÉK. Katonák nincsenek Barbies játékokban. Aki nem bírja a veszteséget, hogy kifosztják, ami JÁTÉK RÉSZE!!, az keressen olyan játékokat, ahol nincsen harc, nincs katona.
Vicc, hogy ezt 2021-ben még nem fogja fel valaki. Csak mondom, tényleg nem értem, akik kiírják, hogy: "nem fosztok" :D és? és akkor mi van? szíve joga mennyországosdit játszani bárkinek.
Egy harci játékban pedig alap, hogy beverem a másikat, akit lehet.
 
Most mit mondjak azokra, akik 1-2 százezer ponttal vagy még kevesebbel ott vannak pl. a modern korban, ahol én most vagyok? És ráadásul nem is pakolnak védekező hadsereget, vagy ha igen, az mondjuk gyarmati, meg a védekező sereg bónusza 0 vagy ahhoz közeli! És aztán csodálkozik :) Azt gondolom, az ilyen játékos megérdemli, és hogy az ilyen játékos intelligencia hányadosa nem túl magas (ez egyébként sokszor a helyesírásukból és a szóhasználatukból is látszik), mert nem jut eszükbe, hogy egy stratégiai játékban utánanézzenek a lehetőségeknek, olvasgassák a forge wikit, vagy akár az, hogy feljöjjenek ide a fórumra infókat szerezni. Meg azért az első két kor után azért már magától is rájöhetne mindenki, hogy ez nem lóverseny, meg sok minden másra is. Eleve nem értem, ha zavarja őket a fosztás, miért nem tesznek ellene legalább az erejükhöz mérten.
 

A PrOfÉTA

Nagyon aktív tag
Visszatérve Robszihoz. Mi a gond a támadással? A megtámadott szomszédnak milyen hátránya keletkezik, csak magából a vereségből? Segítek :) Semmi :)
A katonáit leverik a harcmezőn, és akkor mi van? A csata után (sőt ha közben új delikvens érkezik, akkor már csata közben is) újból teljes erőbedobással tud küzdeni! A győztes fél meg megkapja a pontjait és kész. De ezért riadót fújni, inget szaggatni, lila felhőt eregetni és szidni olyanokat akik, JÁTSZÁK ezt a játékot, és főleg degradálni őket, ilyen-olyan kasztokba sorolni, Rád nézve nem túl szimpatikus dolog!
A homokozós példád is sántít egy kicsit! Hisz itt többnyire azonos korok játékosai mérik össze a tudásukat. Igen, valóban vannak régi rókák és fiatal titánok is, de mióta világ, a világ, ez mindig így volt, van és lesz is! Nem mennék messzire, csak egy példa erejéig engedtessék meg nekem! Magyar labdarúgó bajnokság, jelenleg az FTC kimagaslik a mezőnyből, de ott van mellette még 11 másik csapat, akiknek egy jó része meg sem közelítheti a bajnok szintjét, akkor szerinted mi legyen? Legyen 4 csapatos bajnokság? Nyilván nem, ezt Te is beláthatod! Sőt az erősektől tudsz tanulni, a velük való küzdelem által tudsz fejlődni!
Csatlakozva az előttem szólókhoz és sok más topik hasonló hozzászólásaihoz, van egy játékszabály, amikor regisztrál ide a játékos, akkor gondolom tüzetesen átnézi (legalábbis remélem), értelmezi és ha tetszik, akkor elfogadja! Egyáltalán nem nevezném sportszerűnek, hogy minezek után csodálkozó tekintettel nézni a szomszédra, hogy "na ez meg most miért támadott meg engem"? Pedig kiírtam, hogy én nem támadok senkit! Jó neked :)
A csata utáni zsákmány már egy másik tészta (bár én is előszeretettel alkalmazom :) )! De a kezdetek kezdetén nekem is jó pár forgém és termékem bánta szomszédjaim áldásos tevékenységét! Ez van, hidd el, mi is így kezdtük, nem lettünk azonnal "erősek", bár ez is relatív, hogy ki mennyire erős, és persze, hogy kihez képest!
Annyi lehetőség van a hadisarc megfizetésének elkerülésére, és ez egyáltalán nem nagyság kérdése, csak valahogy könnyebb kígyót-békát kiabálni, mint tenni érte! A fentebb felsoroltakon kívül, ott van még például:
- a pajzs, amit a fogadóban tudsz aktivizálni, akár több napra is (drága, de megéri, igaz max-os fogadó kell hozzá és jó sok barát, meg aktív itt lét, akkor meg már tudsz időben aratni is)
- jelöld be barátnak, hátha megesik rajtad a szíve (nekem jó pár ilyen barátom van, olyan is, akit anno még én jelöltem be)
- vagy csatlakozz a céhéhez, hátha felvesznek (ilyen csapattagom is van már, nem egy)
Amint látod, vagy hat olyan példa van, ami segít megvédeni a javakat, csak tenni kell érte!
Én nem foglalkozom a saját városom védelmével, nem érdekel! Tudom, ez most nagyképűen hangzik, pedig így van! Ott ácsorog 8 katona, ha van valaki aki átjön, jöjjön, szívesen látom :) Ha sikerül valamit vinnie, vigyen, megérdemli, mert megdolgozott érte, engem nem zavar :)
Sőt segítek neki nevezetest is építeni, meg ha nincs ideje rá, vagy nincs annyi forgéja raktáron, akkor még léptetem is helyette, elősegítve ezzel a töretlen fejlődését!
Mint látod, annyi, de annyi szépség van ebben a játékban, hogy én például egésznap tudnám tolni, kár hogy nincs rá elég időm, tudod az egyetem mellett rengeteg elfoglaltságot rejt a következő doktori megszerzése és közben folyamatosan jönnek az új tanítványok is! Ez a zárt világ, szinte felüdülés nekem! De nem rabolnám az időd, mert a végén miattam rövidítenek meg, és azt nem venném a lelkemre :)
 

Robszi

Új tag
Köszi a sok levelet. Én már csak ennyit fűznék hozzá...

Szállj nyeregbe, keresd
a csatát, szívd be a vér
keser-édes szagát. Keresd
ki veled egy és ne akard

az öledbe magától pottyanó
belül férges, rohadt alma
büdös húsát. Íztelen az,
mit az idő könnyen ad.

Értéke annak van, miért
izzadsz. Mit eszeddel,
erőddel veszel el, az vagy
te. Miért le sem hajolsz,

az csak satnya kéj lesz,
mint olcsó prostival a szex.
Ez kell neked…vagy édes
szerelem, egy győző, szőke

istennővel? Válassz, férfi
akarsz lenni, küzdeni, harcolni,
vagy, mint egy gyerek, ki olcsó
üveggolyóval is beéri.
 

helen

Nagyon aktív tag
Köszi a sok levelet. Én már csak ennyit fűznék hozzá...

Szállj nyeregbe, keresd
a csatát, szívd be a vér
keser-édes szagát. Keresd
ki veled egy és ne akard

az öledbe magától pottyanó
belül férges, rohadt alma
büdös húsát. Íztelen az,
mit az idő könnyen ad.

Értéke annak van, miért
izzadsz. Mit eszeddel,
erőddel veszel el, az vagy
te. Miért le sem hajolsz,

az csak satnya kéj lesz,
mint olcsó prostival a szex.
Ez kell neked…vagy édes
szerelem, egy győző, szőke

istennővel? Válassz, férfi
akarsz lenni, küzdeni, harcolni,
vagy, mint egy gyerek, ki olcsó
üveggolyóval is beéri.
Nem akarok férfi lenni.. nő létemre.. :p
 

Robszi

Új tag
Ha győző istennő lennél(mint nő) melyik férfi kellene, aki felmászik az almafára a friss almáért neked, vagy lehajol és a földről felvett rohadt almával kínál,
 

Robszi

Új tag
Próféta! Pont az nem érted és a többiek sem, amiért írtam. Engem itt az emberi agy gondolkodása érdekel és nem játáktechnikai dolgok. Mindenki kiokosít, okos dolgokat mond, ad tanácsokat és magyarázza a bizonyítványát, hogy ő miért támad. Nem érdekel, ha támadnak, ha rabol azt is lesz...om, de arra voltam kíváncsi mi van belül ezekben a játékosokban és én miért nem tudnék örülni az igy szerzett győzelemnek. Látom, akik válaszolnak örülnek...hát örüljenek, ha ez növeli az egójukat. Az indíttatás érdekel és a rejtett agresszió vágya, ami világossá vált számomra egyesekben bőven megvan, ahogy kint a világban is. Hogy így sikeresebbek vagytok...biztosan, hogy elégedettebbek...talán, de hogy követendők lennétek...na az nem!!! maradjunk ennyibe. nem hittem, hogy a felvetésem, annyi agyat megmozgat. Ez mondjuk magában jó. De a válaszotok stílusából szintén leszűrtem, amire kíváncsi voltam. Te is, a több diplomás, még is lekicsinylően, megalázóan válaszolsz, ez sem engem minősít.
Jó játékot srácok-lányok, én is járom a magam útját.
 

A PrOfÉTA

Nagyon aktív tag
Szerintem Te kezdtél el osztogatni bizonyítványokat, és levonni következtetéseket, egy olyan cselekményből ami alapeleme a játékszabályzatnak.
Se lekicsinylően, se megalázóan nem válaszoltam, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy a szomszéd támadásával semmiféle kár nem éri a védőket, tehát ezen kár bárkinek is pörögnie! De ha valakinek ez akkora problémát okoz, már pedig ha vetted a fáradtságot, ezek szerint valamilyen szinten mégis csak érintve vagy, akkor számos más lehetőség közül lehet válogatni, ahol kevésbé leszel frusztrált és enervált!
 

A PrOfÉTA

Nagyon aktív tag
Gondolom, végeztél egy reprezentatív felmérést! Kikérdezted a támadó és a megtámadott játékost, esetleg akár ki is töltöttek egy teszt lapot (mióta játszik, mennyit, a szokásairól is megkérdezted, meg az iskolai végzettségéről is, esetleg a bőrszínéről, a szexuális beállítottságáról, bántották-e kiskorában, hányas lába van, városban lakik vagy vidéken, volt-e már idén üdülni, hívő vagy ateista, fél-e a sötétben, stb.). És ez még csak a jéghegy csúcsa!
De ha nem végeztél ilyen felméréseket (és 2 - 3 fő véleménye még nem a többség), akkor merő gyanúsítgatás mindaz amit leírtál és belemagyarázás az egész!
 
Utoljára szerkesztve:

Robszi

Új tag
Megint nem értesz Próféta. Valóban a támadás alapeleme a játéknak, hogy jó vagy rossz, az már szubjektív megítélése ennek, de hogy ki él vele az már az emberi tényező. Van 75 szomszédom egy-egy váltásban. Ebből 4 támadott meg és 2 rendszeresen, visszatérően, napi szinten, pedig egy szót sem szóltam hozzájuk. Azt nem tudom, hogy mást hányan támadnak, tehát azt nem tudom a 75-ből hány támad. Ha csak magam eseténél maradok ez 5.3%. Mint említettem én soha nem támadok, pedig nincs gyenge seregem. Sőt van egy másik városom, abban csak kereskedem van, harc nincs. Ez az én belső morális szintem.

Hogy idézzelek: " De ezért riadót fújni, inget szaggatni, lila felhőt eregetni "...egyiket sem csináltam, felvetettem egy morális kérdést, erre, mint a sértett vadkanok sorra felhördültetek és sírásról, meg nyafogásról beszéltetek...pedig ismétlem nem érdekel sem a támadás, sem a rablás.
Az indíttatás érdekel. Például Neked, milyen belső örömet okoz egy ilyen rablás. Erősebbnek érzed magad? Győzőnek? Valami fajta lelki kielégülés? Vagy csak üres unaloműzés, biztos tudata annak, hogy nem lesz visszavágás, bosszú és jól alszol aznap? Hogy diplomás vagy, az morálisan nem emel magasabbra. Okosabb lehetsz, de emberként értékesebb nem...pedig biztosan azt gondolod, hogy az vagy. Nem vitatom, miért tenném?