Csatatér

ForFexx

Új tag
ÚjSziasztok!
Érdeklődni szeretnék hogy a csatatéren a ligákon belül nem lehetne a csoportosításnál figyelembe venni az adott céh létszámát illetve tagi pontokat. Már csak azért kérdezem, hogy igazságosabb felosztás legyen egy ligában.
Tisztességesen elosztva azonos erősségű, céhek kerüljenek egyenlő esély miatt.
Köszönöm
 
Próféta

Nagyon aktív tag
És gondolom külön kellene 3 fős, 5 fős, 10 fős, 20 fős, stb. bajnokságot is kiírni! Meg persze azt is nézzék a fejlesztők, hogy az adott céhen belül, ki milyen korban tartózkodik. kinek mennyi pontja van, milyen nevezeteseik vannak és azok milyen szinten állnak! Ezt nem gondoljátok komolyan Ti sem!
Szerintetek Csatatér előtt hány darab 3 fős céh lenne, és a kezdés után azonnal hogyan változna a céhek létszáma?
Benne van a nevében CéhCsataTér. Minden olyan céh részt vesz benne, aki a szabályoknak megfelel. És kis céhek esetén mindig lesznek nyilván erősebb és nagyobb céhek. Hozzátok ki magatokból a maximumot, meg egy kicsivel többet. Tűzzetek ki célokat csataszám alapján! Fejlődjetek és sokasodjatok! De akkor sem történik semmi, ha nem csatáztok, csak minden második fordulóban teszitek oda magatokat!
 
Rumcájsz

Szerkesztő
Csapattag
Szerkesztő
Sajnáljuk hogy csalódtál, ami a céh csatatér sorolással kapcsolatban tapasztaltál. Ebben a kérdésben örömmel tisztázzuk, hogyan működik a céhek sorolása a csatatéren belül. Először is, az összepárosítás kezdetben a liga pont alapján, majd a céh ID alapján működött. Mivel a céheknek általában megváltozik a liga pont összértéke az évadok között, ez lehetővé teszi a folyamatos sorolást, (és egy véletlenszerűt), amely azután a különböző céheket a sok ellenféllel idővel összehasonlítja. A gyémánt ligában azonban annak eredményeként, hogy a céhek hosszabb ideig 1000 ligapontot tartottak fenn, most olyan helyzet áll elő, hogy a céhek csak a céh azonosítója alapján sorsolódnak. Ez olyan eredményeket hozott, hogy sok céh tapasztalhatta hogy az ellenfelek ugyanazok a különböző szezonban. Megértjük, hogy ez problémát okoz, és ezt továbbítottuk fejlesztői csapatunknak, akik a lehető leghamarabb vizsgálják és igyekeznek olyan megoldást hozni ami megfelelő lesz. Megvizsgáljuk ezeket a problémákat, és megteszünk mindent, viszont nem tudunk biztos időpontot adni arról, hogy ez mikor következik be (mivel ezt még részletesen meg kell vizsgálnunk). Amit azonban kijelenthetünk, időben be fogjuk jelenteni az esetleges változásokat, javításokat. Addig is kíváncsiak lennénk visszajelzéseitekre és javaslataitokra, hogy miként tudnánk a legjobban fejleszteni a csatatér sorsolását. Szeretnénk köszönetet mondani türelmetekért és megértésetekért, és további kérdések esetén kérlek keressél bennünket.
 
Paco a bölcs

Nagyon aktív tag
Addig is kíváncsiak lennénk visszajelzéseitekre és javaslataitokra, hogy miként tudnánk a legjobban fejleszteni a csatatér sorsolását. Szeretnénk köszönetet mondani türelmetekért és megértésetekért, és további kérdések esetén kérlek keressél bennünket.

Ennek lesz valami külön topic, vagy ide kéritek? Csak mert néhány topicban, már írtak különböző dolgokat a játékosok, de eddig nem volt gyűjtő helye, ahol csak ilyen témában ment az eszmecsere.

Addig is néhány dolog:
- Ha már szóba került a céh ID, akkor jó lenne ezt valahol látni is. Mert legjobb tudomásom szerint ez a játékon belül sehol nem látható. Legalábbis én nem találkoztam vele.
- Jó lenne ha a szektorok elnevezése látható lenne, így nem kellene kattintgatni, hogy megtaláljuk az adott szektort. PL: D1: Brurat Andgiry úgy látszódna a szektoron, hogy D1B
- Régóta nagy probléma, hogy nem látható ki ütött be egy szekit, vagy a tiltó jel ellenére ki üti, így valamilyen log kellene ehhez. A céhvezetők életét nagyban megkönnyítené.
- A céhekkel könnyebben fel lehetne venni a kapcsolatot, ha lenne valami ikon, ami csak gbg alatt elérhető és a céhvezető tesz a saját céhéből bele tagokat, így egy kattintással azokkal lehetne beszélni, akiknek van GBG-s jogosultsága. Afféle gyors üzenet küldés. Ez főleg azóta nagy probléma, mióta újításon esett át az üzenetközpont és nehézkessé vált a játékosok hozzáadása egy üzenethez, ha nincs szomszéd, vagy barátlistán.
- Az is jó lenne, ha kicsit távolabb lenne a zoom a csatatéren, hogy akár a teljes csatateret egyszerre lehessen látni. (Nem, a pc-n való ctrl +/- nem jó megoldás mielőtt ezzel jön valaki)
- Bár ez nem fejlesztés, de jó lenne, ha létezne valahol egy átfogó leírása a csatatérnek. Pl, mi alapján számolja ki a szektorokon építhető épületekhez kért áruk mennyiségét, miket adhat a csatatér a játékosnak ha harcol vagy egyezkedik, stb.
 
Lorant96

Nagyon aktív tag
Sajnáljuk hogy csalódtál, ami a céh csatatér sorolással kapcsolatban tapasztaltál. Ebben a kérdésben örömmel tisztázzuk, hogyan működik a céhek sorolása a csatatéren belül. Először is, az összepárosítás kezdetben a liga pont alapján, majd a céh ID alapján működött. Mivel a céheknek általában megváltozik a liga pont összértéke az évadok között, ez lehetővé teszi a folyamatos sorolást, (és egy véletlenszerűt), amely azután a különböző céheket a sok ellenféllel idővel összehasonlítja. A gyémánt ligában azonban annak eredményeként, hogy a céhek hosszabb ideig 1000 ligapontot tartottak fenn, most olyan helyzet áll elő, hogy a céhek csak a céh azonosítója alapján sorsolódnak. Ez olyan eredményeket hozott, hogy sok céh tapasztalhatta hogy az ellenfelek ugyanazok a különböző szezonban. Megértjük, hogy ez problémát okoz, és ezt továbbítottuk fejlesztői csapatunknak, akik a lehető leghamarabb vizsgálják és igyekeznek olyan megoldást hozni ami megfelelő lesz. Megvizsgáljuk ezeket a problémákat, és megteszünk mindent, viszont nem tudunk biztos időpontot adni arról, hogy ez mikor következik be (mivel ezt még részletesen meg kell vizsgálnunk). Amit azonban kijelenthetünk, időben be fogjuk jelenteni az esetleges változásokat, javításokat. Addig is kíváncsiak lennénk visszajelzéseitekre és javaslataitokra, hogy miként tudnánk a legjobban fejleszteni a csatatér sorsolását. Szeretnénk köszönetet mondani türelmetekért és megértésetekért, és további kérdések esetén kérlek keressél bennünket.
Szerintem egyszerű a megoldás: Az 1000 pontos céheket nem céh ID szerint kell összeválogatni, hanem véletlenszerűen.
Ezen kívül el is lehetne törölni az 1000 pontos felső határt, és akkor hasonló erősségű céhek kerülnének össze ezen a szinten is.
Illetve a gyémánt ligában sok már a 8 céh erre a kis területre. Vagy a területet kéne növelni, vagy a céhek számát csökkenteni.
Továbbá az induló tartománynak jó lenne, ha lenne valamilyen támadási bónusza demoralizáció csökkentése, hogy akiket oda szorítanak vissza, azoknak is legyen esélye újra kitörni.
 
Utoljára szerkesztve:

Paco a bölcs

Nagyon aktív tag
Szerintem egyszerű a megoldás: Az 1000 pontos céheket nem céh ID szerint kell összeválogatni, hanem véletlenszerűen.
Ezen kívül el is lehetne törölni az 1000 pontos felső határt, és akkor hasonló erősségű céhek kerülnének össze ezen a szinten is.
Illetve a gyémánt ligában sok már a 8 céh erre a kis területre. Vagy a területet kéne növelni, vagy a céhek számát csökkenteni.
Továbbá az induló tartománynak jó lenne, ha lenne valamilyen támadási bónusza, hogy akiket oda szorítanak vissza, azoknak is legyen esélye újra kitörni.

Az induló tartományos részen kívül a többivel egyetértek.
 
Próféta

Nagyon aktív tag
A ligák számát biztos, hogy növelni kellene, legalább 8-ra, de a 10 sem elvetendő ötlet szerintem.
1. Vas / 2. Réz / 3. Bronz / 4. Ezüst / 5. Arany / 6. Zafír / 7. Platina / 8. Rubint / 9. Smaragd / 10. Gyémánt
Illetve lehetne egy Top Liga (Világok Harca néven), ahol a különböző szerverek legjobbjai mérkőzhetnének meg egymással.
 
Paco a bölcs

Nagyon aktív tag
Bocs rosszul írtam. Az induló tartománynak nem támadási bónusz kéne, hanem a szomszédos tartományok támadásakor demoralizáció csökkentés.

Így se lett sokkal jobban eladható. :)

A ligák számát biztos, hogy növelni kellene, legalább 8-ra, de a 10 sem elvetendő ötlet szerintem.
1. Vas / 2. Réz / 3. Bronz / 4. Ezüst / 5. Arany / 6. Zafír / 7. Platina / 8. Rubint / 9. Smaragd / 10. Gyémánt
Illetve lehetne egy Top Liga (Világok Harca néven), ahol a különböző szerverek legjobbjai mérkőzhetnének meg egymással.

Ez mit oldana meg? Mert most is a fő probléma, hogy nagyon sok céh van, túl sok a létszámuk meg kevés. Néha találkozunk olyan céh-vel gyémánt ligában, amelyik 7fővel rendelkezik. De érdemi működéshez még a 20-30 is kevés.
 
Próféta

Nagyon aktív tag
Épp ezért nem tudnának gyémánt ligába olyan korán odakeveredni. Lenne idő megerősödni és akár gyarapodni is.
 
LoveCanKill

Aktív tag
Ne lehessen felkerülni rögtön gyémántba, hanem a kérdezzen rá, hogy "Szeretnél-e gyémánt ligába kerülni a céheddel?" ( a céh vezetők dönthetnék el)

És így a pici céhek, akik nem érzik elég erősnek magukat a gyémánthoz, kevesen vannak, stb.. Maradhatnak az előben, és 1mással.. Ellehetnek. :)
Persze kevesebb a bónusz, de ott még tudnánk is érvényesülni, ha a gyémántban csak szenvednek.
 
Ez egy jó gondolat. Viszont én azt látom, hogy annak ellenére, hogy kevesen vannak, vagy gyengék mégis ragaszkodnak a gyémánthoz. Hogy miért jó ez nekik, azt ne kérdezd, nem tudom. De az ötlet tetszik.
 
ashea55

Ezzel én is egyet értek , nem volna rossz a döntési lehetőség , azonban Paco83- nak is igaza van abban ,hogy miért is ragaszkodnak ahoz ami csak nyüglödés :)
 
Próféta

Nagyon aktív tag
Ez egy jó gondolat. Viszont én azt látom, hogy annak ellenére, hogy kevesen vannak, vagy gyengék mégis ragaszkodnak a gyémánthoz. Hogy miért jó ez nekik, azt ne kérdezd, nem tudom. De az ötlet tetszik.
Miért, miért :)
Nyilván a bónuszok és a nagyobb nyeremények reményében :)
Na persze mindezt úgy, hogy a csatateret szigorúan a saját céhük lehetőségeire konkretizálják. Nem bántani akarom őket, három fős baráti társaság, élvezik a játékot és még harcolni is szeretnének, csak ezt nem a gyémánt ligában kellene.
Ezért lenne jó egy felvezető, mert aki szeretne fejlődni, annak adott a perspektíva, aki meg nem, az két kisebb liga között liftezhetne, kb. azonos mentalítású ellenfelek között.
Nyilván a 10 + 1 ligában, már nem sok értelme lenne az LP pontoknak sem. És végre minden ligában éles küzdelmek lehetnének!
 
Fent