Céhsereg létrehozása, Zeusz-bónusz kiterjesztése, céhkincstár funkció bővítése

Státusz
Nem lehet hozzászólni.

DeletedUser23244

Guest
Sziasztok!

Javaslatom lenne, 1 céhsereg felállítására, ami a céhkincstár mintájára működne.
Feladata a GVG-szektorok védelmében, és ostrom seregek felállításában lenne.
Ebből a seregből /vagy laktanyából/ lehetne berakni az ostromsereget, innen lehetne betenni a védő seregeket, illetve végrehajtani a cseréket.
Megmaradna emellett a mostani rendszer is, a céhsereg használata engedélyhez lenne kötve, nem lenne elég a bizalmi jog, ami a jelenlegi védelem-cserékhez szükséges.
Tehát a 2 rendszer, párhuzamosan működhetne....
Ebbe a céhseregbe /laktanyába/ a céhtagok rakhatnák be fölösleges egységeiket, mint ahogy jelenleg, a Kincstárat tudjuk tölteni.
Így az a tag is részt tud venni a céhszektorok védelmében, aki nem tud nagy sereget tartani, de azért van pár egysége, amit bead a közös seregbe..
Ennek a seregnek a feltöltésében, 1 nevezetes is segítene, mint ahogy a Kincstárat segíti az Obszervatórium.
Ez a nevezetes, lehetne a Zeusz-szobor.
Mivel minden nevezetesünknek 2 bónusza van, a Zeusnak meg csak 1, lehetne neki 2. bónusza, hogy a céhseregbe rak egységeket, a tulajdonosának megfelelő korból.

A másik javaslatom a Kincstárat érinti.
Vannak olyan céhek, akik nem vesznek részt a GVG-ben, illetve akik részt vesznek, azok se minden korban.
De a Kincstárak, itt is szépen töltődnek...
Az is elő fordulhat, hogy épp annak a kornak a termékeit nehéz beszerezni, ahol a céh harcol..
Ezért jó lenne, ha a Céhkincstár vagyonát, mozgósítani lehetne.
A megfelelő jogokkal felruházott személy, tudna onnan kivenni termékeket, úgy, hogy közben a kivett termékeknek megfelelő csere terméket, berakná a helyére.
Mint a piacon, adok x darabot, veszek x darabot...
Vagy céhen belüli piacra kerülhetnének a termékei...
Ezzel a céh, tudna segíteni a pici tagjaiknak, vagy azoknak, akik épp nevezetest építenének...

Úgy vélem, így a közösségek még jobban összetartanának, több értelme lenne céhben lenni, kevesebb ember hagyná abba a játékot. / Sok olyat láttam már, hogy valaki elkezdi, de nem tud fejlődni , és ezért inkább abba is hagyja../

Kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Mindenkinek jó játékot!
Üdv: helen
 

DeletedUser23659

Guest
Nagyon szép, kerek javaslat, jól kidolgozva.
Egyetértek.
 

Vanek ur

Aktív tag
Én már kritikusabb lennék. :)

Céhes sereg:
Nem látom, hogy miért kellene céhes sereg. Ugyanúgy nem látom, hogy mi az a 'felesleges' sereg. Ha van seregem, és kell védelembe betenni, akkor azt beteszem, és kész. Majd újragyártom. Alacsony szinten ez gyorsan megy; így nem is lehet vele gond; magasabb szinteken meg már ott az Alca, aminél meg már annyi sereged lesz, hogy nem fogod tudni hová pakolni.
Ezen kívül értem én, hogy nem lenne rossz ha 4-5 ember 1-2 maradék katonájából is lehetne csinálni egy védősereget; de ez a védők erősítése, ami nem biztos, hogy kellene (pláne, ha már a nagyon sokadik területüket akarják így bevédeni - ez esetben éljenek az 'addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér' közmondás igazságtartalmával).

Zeusz:
Már én is gondolkodtam rajta, hogy miért csak 1 speciális tulajdonsága van; de olyankor mindig eszembe jut a kis mérete - vagyis valószínűleg a kettő tulajdonság együtt van. Persze mondhatnánk, hogy az Obi is kis méretű, és mégis van két specialitása is - de itt meg bejön az 'ez céhépület, nem magán' gondolat; így aki leteszi, az nem magának teszi le (és vélhetően így segítették az építését); illetve a tervrajzok megszerzése hozzá nem egyszerű, sőt.

Kincstár:
Már volt olyan javaslat, hogy a céhkincstár termékeivel lehessen kereskedni (vagy valami másra -esetleg újonnan kitalált céhépület(ek)re- felhasználni). Ez még szerintem is igen jó ötlet; csak valamiért valahol elakadt (nem tudni, hogy eljutott-e a fejlesztőkhöz; illetve ha igen, akkor megcsinálják-e valaha is (hogy ők is jó ötletnek tartják-e, illetve hogy meg tudják-e valósítani)).
Viszont hogy ebből ki lehessen venni valakinek a segítésére, azt nem hiszem, hogy meg kellene oldani. Egyrészt nem véletlenül van ez úgy megcsinálva, ahogy (vagyis direkt külön van szedve a két külön dolog; és direkt nem lehet jelenleg sem ebből visszavenni nyersit); másrészt a céh jelenleg is tud(na) segíteni a kisebb tagjainak (ha akarna; hiszen lerak mindenki 1 korábbi korú termelőt, és meg is van oldva néhány kisebb korú játékos segítése).

Illetve még a 'nem tud fejlődni' kategóriát sem értem teljesen. Ha nagyobb fejlettségű szomszédai vannak, és kirabolják; akkor meg lehetne oldani ezt máshogy is (normálisan működésre bírni a szomszédok összeválogatását szabályzó algoritmust). Ha viszont 'magától' nem tud tovább fejlődni, akkor ott vannak a barátlistára felvehető hasonló korú játékosok (én is az újrakezdésnél abba szaladtam bele, hogy a nyersanyagok termelésénél alig tudtam valakivel cserélni, és olyan épületeket is le kellett tennem, aminél nem volt bónuszos termelési lehetőségem - de egy idő után sikerült összeszedni annyi embert, akikkel lehetett kereskedni, illetve 'letisztult' a szomszédlistám is, és ők is elkezdtek piacolni; ahonnan már minden ment a maga útján). Ha ezek egyike sem tudja kihúzni a csávából, akkor ott a céhe; akik tudnának rajta segíteni. Ha pedig nem tud még céhet sem keríteni, akik segítenének rajta, akkor lehet, hogy nem is ezt a játékot akarta játszani, és úgyis abbahagyja/abbahagyta volna (tőlünk is abbahagyták már páran, mert unalmas - nem azért, mert nem tudnának fejlődni, hanem mert hiába jön új kor, meg 1-2 új event, amivel megpróbálják feldobni a játékot; attól még a játékmenet erősen monoton, amitől egy idő után már unalmas lesz).
 

DeletedUser23561

Guest
Nekem is tetszenek az ötletek, már korábban is volt róluk szó.

http://forum.hu.forgeofempires.com/showthread.php?1530-GVG-Hadsereg-tábor&highlight=hadsereg+tábor

http://forum.hu.forgeofempires.com/showthread.php?1543-Termékek-nevezetes-épületekből


Ezen kívül értem én, hogy nem lenne rossz ha 4-5 ember 1-2 maradék katonájából is lehetne csinálni egy védősereget; de ez a védők erősítése, ami nem biztos, hogy kellene (pláne, ha már a nagyon sokadik területüket akarják így bevédeni - ez esetben éljenek az 'addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér' közmondás igazságtartalmával).
Van ám nagyon sok céh, ahol csak 4-5 ember érdeklődik a GVG iránt, a többieket sehogy nem lehet rávenni, hogy építsenek régebbi laktanyát, szerintem jó lenne, ha az ilyen kis társaságoknak is lenne esélyük játszani.
Vagy nem kéne választani -pláne Alcatraz nélküli játékosnak-, hogy medált gyűjt PvP-ben vagy beáldozza a katonáit védőnek. Megnyerhetné a tornyot is és 1-2 (akár sérült) egységet meg a céhnek adományozhatna és mégse mondhatnák, hogy nem tesz semmit a köz javáért. Engem pl. egyszer ilyen nézeteltérés miatt tettek ki egy céhből.
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Vanek ur

Aktív tag
[...]Van ám nagyon sok céh, ahol csak 4-5 ember érdeklődik a GVG iránt, a többieket sehogy nem lehet rávenni, hogy építsenek régebbi laktanyát, szerintem jó lenne, ha az ilyen kis társaságoknak is lenne esélyük játszani.
Vagy nem kéne választani -pláne Alcatraz nélküli játékosnak-, hogy medált gyűjt PvP-ben vagy beáldozza a katonáit védőnek. Megnyerhetné a tornyot is és 1-2 (akár sérült) egységet meg a céhnek adományozhatna és mégse mondhatnák, hogy nem tesz semmit a köz javáért. Engem pl. egyszer ilyen nézeteltérés miatt tettek ki egy céhből.

Sok céhnél (mondhatjuk, hogy 1-2 kivételtől eltekintve szinte mindnél?) ez a helyzet. Erről szól az "addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér" szabály.
És mint említettem: a cég védőnek betett katonákat viszonylag hamar vissza lehet gyártani; így nem hiszem, hogy nagyon nagy gond lenne a tornyot is nyerni mellette.
Mellesleg nálunk például olyan van, hogy vannak támadók, és vannak védők. Vagyis fel van osztva, hogy ki mit csinál; és a védőknek nem nagy megterhelés 2 katonai épületet építeni, és abból a katonákat védőnek bepakolgatni.
(Illetve -szerintem- az sem egy jó megoldás, ha sérült egységet adományozol.)

De ez csak az én véleményem. Annyi logikátlanság van már ebben a játékban; annyi elrontott dolog, hogy ha ezt beveszik, simán beleférhet még a koncepciójukba (mégha én nem is látom értelmét).
Úgyis kb. egy fél év múlva eljön a vélhetően utolsó korszak; aztán meg ha azon is túl lesz a társaság, akkor lassan úgyis elapad az aktív játékosok száma (nem hiszem, hogy ha bevezetik a Civ "Jövő technológia X."-éhez hasonlóan az "N. Jövő" kort, az sok embert tartana még itt). Nem ismerek számokat, de nem lennék meglepve, ha már most többen hagynák itt ezt a játékot, mint amennyi új (vagy újra) regisztráló van. És a régieket ilyen dolgokkal nem hiszem, hogy meg lehetne tartani. Aki akar GvG-zni, az úgyis megoldja, hogy legyen katonája - aki meg nem, annak meg hiába mondja bárki is, hogy 1-2 katonát berakhat a közösbe, mert úgysem fog katonai épületet építeni.
 

DeletedUser23561

Guest
Sok céhnél (mondhatjuk, hogy 1-2 kivételtől eltekintve szinte mindnél?) ez a helyzet. Erről szól az "addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér" szabály.
Ez a gond, hogy az az 1-2 kivétel uralkodik szinte mindenhol, így a többieknek takarójuk sincs, nemhogy túlnyújtózkodhatnának rajta.
De különben miért is kellene ennek a szabálynak érvényben lennie? Mert te azt mondod?

És mint említettem: a cég védőnek betett katonákat viszonylag hamar vissza lehet gyártani; így nem hiszem, hogy nagyon nagy gond lenne a tornyot is nyerni mellette.
1 katona legyártása az egészen alacsony koroktól eltekintve 4 óra. (Jó, lehet csak 3 és fél, ha magas szinten van már a céh.) Számold ki, mennyi idő 8-at gyártani. Ha valaki pl. csak esténként tud belépni, annak védőcsere után PvP-znie már nem nagyon kell.
Te azt hiszed, emellett nem nagy gond tornyot nyerni; én tapasztalatból tudom, Alcatraz nélkül, esetleg már Alcatrazos, automata kedvelő szomszédok között bizony nehéz.

Mellesleg nálunk például olyan van, hogy vannak támadók, és vannak védők. Vagyis fel van osztva, hogy ki mit csinál; és a védőknek nem nagy megterhelés 2 katonai épületet építeni, és abból a katonákat védőnek bepakolgatni.
Ez egy ideális eset. A céhben, ahol én voltam, elvileg nem volt semmi kötelező. Mikor beléptem, már nem folytak harcok ipari GvG-ben, aztán váratlanul felszabadult egy nagyobb terület (egy céh feloszlott) és elkezdték elfoglalni. Én akkor pont ipari korban jártam, volt 5 laktanyám, elvárták volna, hogy nagy számban tegyek be védőket, és mikor megírtam, hogy én PvP-zek nagyon hamar céhen kívűl találtam magam.

(Illetve -szerintem- az sem egy jó megoldás, ha sérült egységet adományozol.)
Miért is? Most is úgy van, ha berakok sérültet védeni GvG területre, az ott már nem lesz sérült.

Nem ismerek számokat, de nem lennék meglepve, ha már most többen hagynák itt ezt a játékot, mint amennyi új (vagy újra) regisztráló van.
Ettől én is tartok, és sajnálnám, ha tényleg így lenne, én szeretem ezt a játékot. De ez már nagyon eltér az eredeti témától.
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Vanek ur

Aktív tag
[...]De különben miért is kellene ennek a szabálynak érvényben lennie? Mert te azt mondod?

Ad.1.: Én véleményt cseréltem, nem tudom, mire ez a nagy 'konkrétum nélküli' letámadás.
Ad.2.: A való életben sem fogsz Ferrarit 'szerezni', ha még annyi pénzed sincs rá, hogy egy hitel részleteit tudnád fizetni (illetve ha még fenntartani sem tudnád). Ha van annyi pénzed, és kell autó, akkor veszel olyant, ami belefér a kereteitekbe; és nem állsz neki tüntetéseket szervezni, hogy "Ferrarit mindenkinek!".
Ad.3.: A fegyveredet vissza is tudom fordítani: "Miért is kellene megváltoztatni egy működő szabályt? Mert Te azt mondod?"

1 katona legyártása az egészen alacsony koroktól eltekintve 4 óra. (Jó, lehet csak 3 és fél, ha magas szinten van már a céh.) Számold ki, mennyi idő 8-at gyártani. Ha valaki pl. csak esténként tud belépni, annak védőcsere után PvP-znie már nem nagyon kell.
Te azt hiszed, emellett nem nagy gond tornyot nyerni; én tapasztalatból tudom, Alcatraz nélkül, esetleg már Alcatrazos, automata kedvelő szomszédok között bizony nehéz.
Nem akarlak megbántani, de 1 laktanyából hogy szedsz ki 8 csapatot úgy, hogy mindegyik 'élő' legyen? :)
Mert szerintem sehogy. Ha meg már harcolsz aktívan, akkor nem 1 laktanyád van, hanem 3-4 (vagy még több; hiszen Te is említed, hogy 5 van/volt). Számolj utána újra, hogy a 8 katona akkor mikor is lesz kész. ;)
Az Alca nélküli harcra az Alcatrazzal rendelkezők ellen meg csak azt tudom mondani, amit korábban: addig nyújtózkodj, ... Ennyi erővel mindenki kérhetne 'speciális' pluszokat magának, mert az ellenfelei rendelkeznek 200%-os támadóbónusszal; ő meg nem. Tessék megcsinálni a 200%-os támadóbónuszt, és máris nincs gond. (Mellesleg rengeteg olyan játékost láttam, aki a koránál hamarabb is megcsinálta az Alcatrazt - segített magasabb szintűnek építeni (így lett tervrajz), amiért a magasabb korú adott a kisebb korúnak nyersanyagot az Alca építéséhez.) Megvan mindenkinek a lehetősége mindenre; csak élni kell vele.

Ez egy ideális eset. A céhben, ahol én voltam, elvileg nem volt semmi kötelező. Mikor beléptem, már nem folytak harcok ipari GvG-ben, aztán váratlanul felszabadult egy nagyobb terület (egy céh feloszlott) és elkezdték elfoglalni. Én akkor pont ipari korban jártam, volt 5 laktanyám, elvárták volna, hogy nagy számban tegyek be védőket, és mikor megírtam, hogy én PvP-zek nagyon hamar céhen kívűl találtam magam.
Nem csak 1 céh létezik. Ha ennyire elvakultak, akkor jobban is jártál, hogy kitettek.
(Mellesleg jegyzem meg, hogy a GvG harcokban könnyebben lehet PvP pontokat szerezni, mint a szomszédaid ellen, akik ténylegesen védekeznek is (raknak be sereget, van védő nevezetesük, illetve építenek őrlángot/tigrisbarlangot). Így nem kell mindenáron a győzelemhez a szomszédokon átjárkálni; és védőket sem kértek volna, ha segítesz a támadásban.)

Miért is? Most is úgy van, ha berakok sérültet védeni GvG területre, az ott már nem lesz sérült.
Ezt nem néztem; így lehet, hogy ebben tényleg igazad van. Én csak logikusan gondolkodtam, és ha a saját védelmembe nem rakok sérült katonát (ami nem fog azonnal felgyógyulni; hanem sérülten fog ott állni, hogy könnyebben leszedhessék), akkor nem fogok máshová sem sérült katonát betenni.
 

DeletedUser24487

Guest
:) Szerintem meg nevezzük át a fórumot Vanek úr aranyköpéseinek:)
 

DeletedUser20746

Guest
inkább vegyék ki a globál pontozásbol a nevezetesek adta +irreális pontokat.
az aktuális globál pont most csak azt mutatja hogy kinek mennyi +fp raktak be a barátai.
de minek is irok ide, tök felesleges ezt már senki nem olvassa el.
És nálam el jött az idö köszönöm befejezem a játékot.
napi 1 belép beszed ,bead és kilép marad részemröl.
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser24487

Guest
VANEK

Ha valamit nem tudsz,inkább ne irj semmit,mert butának tűnsz:)
 

DeletedUser22818

Guest
Szerintem elég az OFF-ból, térjetek vissza az eredeti témához. :)
 

DeletedUser23561

Guest
Milyen népszerű lett ez a téma, amióta utoljára erre jártam! Hát, szórakozzunk tovább!:D

A való életben sem fogsz Ferrarit 'szerezni', ha még annyi pénzed sincs rá, hogy egy hitel részleteit tudnád fizetni
Szerintem teljesen értelmetlen egy online játékot a való élethez mérni. De ha te ennyire ezt szeretnéd, akkor nem értem, miért panaszkodsz máshol, hogy erősebb szomszédokkal vagy körülvéve, akik kirabolnak? Teljesen hasonló a való élethez, hogy az erős eltapossa a gyengét, lefölözi munkája gyümölcsét és az ő szenvedése árán lesz még erősebb és gazdagabb.

"Miért is kellene megváltoztatni egy működő szabályt? Mert Te azt mondod?"
Természetesen nem azért, mert én mondom, hanem mert sok játékos érdekét szolgálná. Ahogy te is elismerted, a legtöbb céhben kevés a GvG-zni vágyó ember és ez a módosítás nagyban megkönnyítené, hogy ezek a 4-5 fős társaságok is részt vehessenek a céhes háborúkban és foglalhassanak pár szektort, azaz JÁTSZHASSANAK.
Valamint, ahogy belinkeltem, ez az ötlet már korábban is felmerült, és akkor úgy tűnt, komolyan foglalkoznak vele.

http://forum.hu.forgeofempires.com/showthread.php?1530-GVG-Hadsereg-tábor&highlight=hadsereg+tábor

Nem akarlak megbántani, de 1 laktanyából hogy szedsz ki 8 csapatot úgy, hogy mindegyik 'élő' legyen?
Írtam valahol, hogy egy laktanyából szeretnék 8 egységet kivenni?:)
5 laktanyával is 2 forduló 8 egység legyártása (ha üres laktanyával indulunk, mert mondjuk vagy mind meghaltak PvP-ben, vagy mindet beraktam védőnek), tehát 7-8 óra. Ami azt jelenti, hogy ha nem tudok egész nap gép előtt lenni, akkor választásra kényszerülök, hogy kiszolgálom a céhem védőkkel, vagy PvP-ben ráhajtok a medálokra.

(Mellesleg rengeteg olyan játékost láttam, aki a koránál hamarabb is megcsinálta az Alcatrazt - segített magasabb szintűnek építeni (így lett tervrajz), amiért a magasabb korú adott a kisebb korúnak nyersanyagot az Alca építéséhez.)
Jaj, szerinted nem tudom hogy lehet tervrajzot szerezni?:D Építettem én is másét, de azért egy szint felhúzása nem 3 napos folyamat, és nekem addig is harcolnom kellett, mert a fejlődéshez kellett a terjeszkedés.
Tehát tak/motoltam a progresszív épületeket, raktam a forgét más Alcatrazába, kaptam ajánlatot is, hogy anyaggal majd segítenek, de a tervrajzrészletekkel nem volt szerencsém, sose azt adta, ami kellett volna. Gyémántolni meg nem voltam hajlandó, mert addig nyújtózkodtam, ameddig a takaróm ér.:cool:

Nem csak 1 céh létezik. Ha ennyire elvakultak, akkor jobban is jártál, hogy kitettek.
Ebben a pontban egyet értek, pár órán belül sokkal jobb céhben voltam.:)

Mellesleg jegyzem meg, hogy a GvG harcokban könnyebben lehet PvP pontokat szerezni, mint a szomszédaid ellen, akik ténylegesen védekeznek is (raknak be sereget, van védő nevezetesük, illetve építenek őrlángot/tigrisbarlangot). Így nem kell mindenáron a győzelemhez a szomszédokon átjárkálni; és védőket sem kértek volna, ha segítesz a támadásban.

Szerintem GvG harcokban a legritkább esetben lehet annyi pontot szerezni, mint PvP-ben; hiszen a 80 szomszédomat (de 60-at minimum, még Alcatraz nélkül is) naponta végigverhetem, ez a csatamennyiség GvG-ben viszont csak kivételes esetben jön össze.

( A céhes támadásban egyébként azért nem segítettem, mert egyszerűen nem volt rám szükség. Mint említettem, én akkor egy ipari korú, Alcatraz nélküli játékos voltam, talán 50-60% támadóbónusszal. Voltak nálam sokkal előrébb járó, erősebb játékosok is, akik automatán pillanatok alatt befoglalták a szektort, tőlem a védőket várták volna.)
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser23244

Guest
Sziasztok!
Tudom, nem mostanában vetettem fel az eredeti ötletemet, s tudom, jól szórakozott pár ember..

DE!

Amit javasoltam, az, most is áll..

Be jött az új szerver...
Szó sincs magas szintű nevikről..

Milyen jól jönne Dinegun, ez a céhsereg...
Milyen jó lenne, ha a védelem feltöltésében ez is segítene, és a harcosok, ha fejlesztik a laktanyáikat, még bontás előtt, betehetnék ide , a katonáikat..
Vagy azok a tagok, akiknek csak 1 laktanyájuk van az adott korból, betehetnék ide az abban lévő 4 egységet.
Mert ugye a védelembe, 8 kell..
Mit nevezek felesleges seregnek?
Bármilyen egység, amit épp nem használsz, az, felesleges lehet...
Berakod, és újra gyártod...
Nem mindenki harcol napi szinten, viszont van olyan, aki a térképet üti néha, és ehhez, tart fenn laktanyákat..
De abban az időszakban, amikor nem harcol, ez a sereg, csak a helyet foglalja..
Miért ne lehessen, hasznosítani?
Mondhatjátok, hogy akkor tegye be, védelembe..
És ha a céhe épp más korban harcol? Vagy nem is harcol még? Vagy minden szektor fel van töltve??
Amikor fejlesztesz, és cseréled a laktanyákat, elvesznek a benne lévő egységek..
Miért ne lehessen ezeket a bontás előtt, berakni a céhseregbe??

Ha 1 céh területet foglal magának a GVG.-n, a harcosai, nem maradnak meg, abban a korban.
Mert nekik is fejlődniük kell!
Így a céh, ahogy a tagok fejlődnek, új, és új korokban kezdenek csatázni..

De ki védi meg, az addig megszerzett területeiket?
Harcos maradjon le a fejlődésben hogy védje azt?? Na ne már..
Majd védik a kicsik, fogjátok mondani..
Csakhogy nem mindig alakul úgy, hogy a kicsik, képesek legyenek erre...
Mire megfelelő harcosok lesznek belőlük, addigra, lehet, elúszott a nehezen megszerzett terület..

Miért ne lehetne a céhseregbe betárolni egységeket, s mikor támadás éri a céhet, innen kivenni a védőcsapatot??
Nem értem, mi ebben, a kivetnivaló...


A kincstárral kapcsolatos ötletemet is fenntartom.
 
Státusz
Nem lehet hozzászólni.
Fent