Kibeszélő Céhexpedíciós változások

DeletedUser24612

Guest
Nos, egy kis összegzés részemről, nem is tudom, hol van jobb helye, itt vagy a mélytengeri jövőnél...
Az első dolog, már kezdetben sokan jeleztük, hogy az Üvegház jelenlegi formájában nem az igazi! Saját és magasabb kori egységekre kellene hatnia. Főleg így, hogy a CE-n a részletekben érkező kor végett vegyes seregek jönnek szembe 200%-kal, két körben, elég problémás, hogy használhatatlan a nevezetes, úgy vélem elvárható volna, hogy ha már az ember áldoz rá, felépíti 80-100. szintekig, akkor múködjön is, legyen haszna! Senki nem várja, hogy alacsonyabb kori ellen is hasson, sőt, azt kimondottan problémásnak tartanám, így is előnyben van a magasabb kori egység, épp ezért azok ellen kellene működnie! Sok esetben vitáztam már többekkel arról, hogy nehéz a játék vagy sem. Mindig azon az állásponton voltam, hogy mivel elviekben stratégiai játék, így szükséges, hogy kelljen hozzá taktika, legyenek kihívások, ne csak gomnyomkodás legyen. Jelenleg hiába épített valaki stratégiát, az Üvegház nem hat, bosszantó.
Már a másik topicban írtam, de nagyon elhibázottnak tartom azt is, hogy akárcsak a termékek esetén, nem kapunk meg 5 féle egységet a kor egyes részeiben, így egyfelől elég erősnek kell lenniük a régebbi kor egységeinek is, hogy szembeszálljanak az újakkal, ez vezet a későbbi butításokhoz, amikor már erre nincs szükség, mert végre megérkezik minden részlete a koroknak. Másfelől koron belül sincs balansz hónapokig, az első egységek a kor végére túl gyengék lesznek... Ennek köszönhető többek közt a CE-n a káosz.
Szintén bosszantó amit ma hajnalban tapasztaltam, adott esetben az ellenséges egység akkor sem a zsiványom támadja, ha amúgy elérné, taktikusan, ennek tudatában, hogy lát zsiványt, azt fog támadni, előre mozdulok a függetlennel, majd ezek után mégis azt támadja, el is veszik... Ismét csak, úgy tudom stratégiai játék, úgy vélem ragaszkodni kellene a rendszenek ahhoz, hogy ha zsivány van a hatótávban, akkor azt támadja, így lehetetlen gyakorlatilag taktikusan csatázni, hisz nem reagál kiszámíthatóan az ellenség (nem egy zsivényt látott, a komplett hátsó sorom, ahol 4-5 zsivány még érintetlen volt)!
Kiváltképp bosszantó ez az imént említett jelenség az új egység, az alga esetén. Korán lép, 35-ös hatótávja, 10-es lőtávja van, a terep pedig kb mindig kedvező neki. Mivel rejtőzik, így mellé kellene lépni, igenám, de semminek nincs jóformán fele akkora hatótvája sem, mint az algának, így odaérni esélytelen. Naivan azt hinné a ember, hogy majd támadja a zsiványt, ami átalakulásakor búvárcirkálóvá majd visszatámad, s ezzel meg is oldódott az amúgy levadászhatatlan rejtett egység kérdése, de nem ez történik, szépen lő a függetlenre, az sérült lévén elhullik, nincs visszatámadás, és kezdődhet a kergetőzés, lőttek a taktikának...
Újabb gond, az alga tüzér ellen bónuszos, ami általában figyelmen kívül hagyja a rejtőzést, van elég lőtávja ellene, viszont pluszban még később is kezd, ergo már jelentősen gyengült számban tud csak támadni miután a csata elkezdődött. Az új nehéz egység ami még figyelmen kívül hagyja a rejtőzést, viszont kicsi lőtávjának hála gyakorlatilag semmit nem ér más egységek ellen. Így marad a vegyes függetlenekből álló sereg lehetősége a CE-n. A nehéz egységen kívül, a jégkori könnyű, azaz a sárkánydórn rendelkezik még bónusszal az alga ellen, viszont 1-es lőtávval és 32-es hatótávval esélytelen vállalkozás úgy vélem küzdeni, miközben az alga 35-ös hatótávval és 10-es lőtávval bír... Magyarán máris oda jutottunk, hogy az alga ellen csak egy értékelhető bónuszos egység van, ez pedig megint nem elfogadható, mivel általánosan minden típus ellen 2 másik használható, ez esetben a számok ezt egyszerűen kizárják!
S már el is jutottunk a zsiványok átalakulásának problémájához, ami ugyebár "random", ez szép és jó, hogy nem lehet biztosra menni, hogy ha kétféle függeltent visz az ember, miként alakulnak át, azonban nálam az egy kicsit túlmegy a "random" fogalmán, hogy 6-ból 6 szinte minden csatában azzá alakul ami az adott körben nem hasznos, az ellenség bónuszos ellene, megkérdőjeleződik bennem, hogy valóban random-e...
Ezek így hirtelen az első gondolatok amik megfogalmazódtak bennem így az első héten amikor is a CE az új korral keveredve várt... Sajnos nem nehéz lett, szimplán szerencsejáték és gyámántvadászat a játék részéről. Legyen nehéz, de stratégiával abszolválható, minimális szerencsefaktorral, jelenleg erről szó sincs, csak azon múlik 1-1 állomás, hogy az algák milyen terepet kapnak, ill a 2 féle függetlent tartalmazó seregben a zsiványok mivé alakulnak. Ezek a tényezők eddig is jelen voltak, befolyásolták az eseményeket, de nem volt automatikusan veszett a csata akkor sem ha nem 100%-ban szerencsésen alakultak, most az, kivéve ha a két kör közt gyémántot költ az ember, vagy visszavonul és a végtelenségig próbálkozik újra, bízva benne, hogy előbb-utóbb szerencséje lesz. Nem hiszem, hogy ez jó irány...

Edit: Be is fejeztem a 4. szintet a CE-n, s hát a tapasztalatok még inkább egyirányba mutatnak. A rák használhatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mintsem a tény, hogy az utolsó állomások 200-250%-os seregei ellen nulla azaz nulla egység veszteséggel nyertem, miközben korábban csak jégkori, hasonló összetételű seregek ellen azért komolyabb veszteségek voltak, azzal együtt, hogy jelenleg az üvegházam (80. szintű) nem hat maximum az ellenséges egységek felére, korábban mindre működött, mégis ez az eredmény... Minden esetben 2 plazmát viszek zsiványokkal a tüzér és nehéz egységekből álló ellenségek ellen, eddig veszteségesebb volt, magyarán a CE összességében könnyebb lett, pedig magasabb kori egységek kerültek be!!! Mindez akkor borul ha van alga, úgy vélem az az egység borzasztóan borítja a balanszot, semmivel nem lehet szerencse nélkül hatékonynak lenni ellene, illetve lehet, olyan egységgel amit minden más könnyedén legyőz, így a kétkörös csatákban sutba dobhatja az ember a taktikát és veheti elő a gyémántokat...
Kicsit meglepődtem hogy neked algád van, nekem csak angolna jutott :). Angolnák ellen a sínágyú, vagy a plazma is jó, mert figyelmen kívül hagyja a rejtőzködést. A terep csalás már rég így van, ez főleg térképen látszik, zsivány átalakulás véletlenszerűségével nem volt gondom, igaz csak plazma, vagy HE lehet. Harci drón, vagy lebegőtank mellé nem viszek mást. Azért érdekes, hogy 2 korszak alatt lett egy fél értelmes egység (plazma), még mindig az egyik legjobb egység a lebegőtank. A gyors egységek taktikázása már rág megvan, pont most harcoltam a progresszív korban és a páncélozott autó védte az ágyút, nem rohant előre. Ezt ki lehet kerülni ha ilyen esetben a védendő egység elé lépsz, bár 1-2x én is benézem.
 

DeletedUser24612

Guest
Más is panaszkodott nálunk, hogy az eddigi 1 egyezkedés helyett sokkal több kell. Gondolom direkt ilyen az összeállítás, hogy aki csak harcolna annak is kelljen termék, esetleg fosztásból. Én eddig 51 -t tudtam (akartam) megcsinálni, most 53 biztos menni fog, 54 -est nem tudom mi lesz. Ilyen gyenge ajándékokért nem fogok annyi terméket, de főleg medált elpocsékolni.
 

DeletedUser20654

Guest
Van aki ennél jóval gyengébb nevezetesekkel is teljesítette csak harccal az óceáni CE-t
 

DeletedUser20654

Guest
Más is kipróbálta és működött.
Egyébként 1-2 sárkány + zsivi.
 

DeletedUser20654

Guest
"Nagy örömömre" a CE végén, főjutalomnak visszahozták a fiatalság forrása + felújító készlet párost.
 

DeletedUser20654

Guest
Én azt írtam, hogy lehet tudni hogy hová fog menni az angolna. Ha annyit harcolsz mint én, akkor Te is megtanulod és ránézésre is tudni fogod.
Mint írtad a 8 angolna + 8 rák formációhoz nagy szerencse kell vagy sok próbálkozás én így azzal mint harc nem foglalkozom.
 

DeletedUser24612

Guest
Eddig nem nagyon használta ki a gép a rejtőzködést, az angolnák is bénák, de azért törekszenek bozótba lépni. Ha szerencsénk van akkor vannak közeli bokrok, akár 3 kör alatt sem támadnak, ha nincs akkor bátrabban lépnek, de azért kiszámíthatóak. Inkább a csapatösszeállítás a szemét, mert ami jó angolnák ellen az nem jó plazma ellen. Azért vicces hogy én 120% -al kb. annyit szenvedek mint ti a 200%+ al, na az a nem normális dolog.
 

DeletedUser24755

Guest
Amikor beharangozták az expi 4. szintjét az volt az ígéret.
"A nagy találkozók változatossága is nagyobb, mivel a jutalmak hétről hétre változni fognak."

Ehhez képest én úgy látom hogy a 4. szint utolsó állomásán ugyan azt a két szemetet lehet megnyerni hétről hétre ...
Talán esetleg a felszentelt csillagvizsgáló helyett fiatalság forrása van de az biztos hogy az épületraktározás az mindig ott van a 2. nyereményként.
A 3. szint utolsó állomásán is hasznosabb nyeremények vannak és csatával/egyezkedéssel való teljesítés is könnyebb :)
 

DeletedUser20654

Guest
Engem meg az zavar, hogy az óceáni CE-n jövő kori katonákkal érdemes haladni sok esetben. Valamit nagyon elnéztek a tervezésénél.
 

DeletedUser24612

Guest
Üdv!
Nem tudom bárki a teamből olvassa-e a fórumokat, de továbbra is nagyon szeretnék válaszokat kapni!!!

http://prntscr.com/fjvw5p

Ez itt az elúlt 8 hetem pontos statisztikája (feltöltve és linkelve is). Az Ereklyék temploma ezidő alatt végig 70. szintű volt. Ez 31,5%-ot jelent ereklyék megjelenésére, 16,59%-ot a zöld és 29,3%-ot az arany ereklyékre. Az ET alap bónusza szintenként 0,25%-ot ha növekszik! Ezért a 70. szint közelében már jóval több, mint 2000, majdnem 3000FP-t kér! 8 hét az 512 állomás, igen jelentős minta. Ez az összesített bő 4% differencia úgy vélem elfogadhatatlanul magas, ahhoz képest, hogy szintenként mekkora mértékben nő a bónusz az ET-ben! Gyakorlatilag 4% legalább 16 szintnek felelne meg, ha... És akkor a HA, reálisan nézve: a 27,34%-ot a templom már a 44. szinten eléri (egészen pontosan 27,5% ott), ugyebár eddig csak az átlagos 0,25% szintenkénti növekedéssel számoltam, valójában minél magasabb szinten van, annál gyakoribb, hogy csak minden 2. szinten változik a bónusz... Magyarán 26 szintet épült az ET ezek után még nálam, hogy aztán a 44. szintnek megfelelő bónusszal kapjak ereklyéket! Ez nonszensz és elfogadhatatlan!!! 53943Fp ment bele a 44. szint után, úgy, hogy ereklyét mégis csak a 44. szint szerinti bónusszal ad (a 8 hét átlaga jön ki 27,34%-ra ugyebár).

S sajnálatos módon nem elfogadható magyarázat, hogy majd hosszútávon kiegyenlíti, mivel úgy vélem, 512 állomás messzemenőkig hosszú távnak tekinthető, s nagyon jól látszik s statisztikán, hogy összesen egyszer fordult elő, hogy a jelzett százalék felett volt a heti eredmény, amit most egymás után kétszer a legrosszabb eredmény követett, ahogyan a legelső - korreknek mondható -, alapul vett hét után is kétszer sokkal gyengébb következett...
Az arany és zöld ereklyék a jelzettnél esetelegesen magasabb aránya pedig csupán szemfényvesztés, hisz ha ereklyét megfelelő db-ot kapnék, akkor abból ugyanennyi máris pontos, vagy épp megint alacsonyabb százalékot jelentene, s hát az ezüst ereklye (termék, FP) is lehet hasznos, szóval ha csak azok száma nőne is, jobb volna, mint a jelenlegi helyzet!!!

Szeretnék erre a probléma választ kapni! Úgy vélem hasonlóan átverés jelleggel múködik lyen alapon minden ami bónuszként százalékos esélyt ad valamire, pl. Üvegház, amibe szintén pontok tízezreit tettük jópáran.

És hát továbbra is várnék azzal kapcsolatban is megerősítést, miszerint az egyes ereklyetyípusokon belül mekkora esély van a különböző tárgyakra, konkrétan ugyebár a teraszos farm sansza érdekelne elsősorban, hisz mostanáig 2 azaz kettő db-bal tisztelt meg ezen 8 hét alatt a CE, míg minden másból 4-5-7db-ot kaptam a nagyon ritka ereklyék közül (előző hasonló témájú posztomban is írtam, ill. most is jelezném, az ET-m 70. szintje előtt is mindössze egy db farm esett ereklyéből). Ez szimplán az én "szerencsétlenségem", ahogyan az is, hogy ládából is összesen 2 teraszos farmot kaptam csak mióta ez nyerhető, vagy mások az esélyek az egyes ereklyékre típuson belül?
Köszönöm!
Szerintem 512 egyáltalán nem nagy szám. Pókereseknél azt mondják 1M(!) leosztásra lehet azt mondani, hogy elég. Nagy számnak tűnhet, de egy online megélhetési pókeresnél max. 1 év. Az meg hogy "csal" a nyereményeken belül szerintem nyilvánvaló, de a mostani event nyereménynél már le is írták az angol wikin: Gyémánt esély 1%. Kínában hoztak egy törvényt, ami után kötelező közzétenni a nyeremény esélyeket és a Blizzard már meg is tette egy játékánál, szóval szerintem ez változni fog, de csak 1-2 év alatt.
 

DeletedUser24612

Guest
Azért azt tegyük hozzá, hogy a pókerben pl. egy royalflössre az esély mondjuk egy a millióhoz, míg itt 30%-ról beszélünk. :) Persze, hogy ott az ennyire alacsony százalékok esetében nem lehet mintának tekinteni semmit, ami kevesebb, mint amiből legalább egyszer jó esélye van mondjuk az adott leosztásnak. :) Itt arról beszélünk, hogy minden 3. vagy minden 4. állomásnál jön-e csak ereklye... Kicsit más minta alapján megítélhető ez már reálisan. És hát nem nagyon hiszek benne, hogy hosszú távon majd átfordul és minden héten 5-6 ereklyével többet ad, mint a leírtak alapján kéne neki, legyünk reálisak. :)
Nem világos miért írnának valótlant? Attól nem lesz több a bevétel ha valaki belerak az ET -be +30k FP -t. 4% eltérés egyáltalán nem sok, ennyit 2-3 hét alatt be lehet hozni. A kis mintákkal pont az a baj, hogy óriási eltérések lehetnek teljesen véletlenül is. Nézd meg a lottószámokat. 60 éve hetente húzzák, az ember azt gondolná pár 10 különbségnél nem lehet több, mégis vannak több mint 100 -as eltérések is.
 
Két táblázat ami tökéletesen bemutatja a problémát, vagy egyszerre 4 fatális véletlent... :D Nyilván az utóbbira van nagyobb esély... Mivel egy hónapja nem kapok válaszokat, íy angol a táblázat, hogy más fórumokon is használhassam, hátha...

A 3 "farm" városom eredményei, érdekes, az esélyek már egy rövid 3 hetes minta során is tökéletesen működnek, látható a várható ereklyék száma:
324 bővítmény megtekintése

És a fő világom adatai (ismét) kicsit kibővítve:

325 bővítmény megtekintése

Tényleg érdekes, hogy az arany és zöld ereklyék tökéletes pontossággal jönnek, ha a várható ereklyemennyiséget veszem alapul s nem a valóságot...
Ez mind véletlen? Vagy csak egy újabb hiba a játékban??? Természetesn mostmár jegyet is fogok nyitni erre, mert ez abszurd, hogy hónapokig válaszra sem méltat illetékes amikor igencsak megalapozott a problémám!

Ja, és még valami, eészen más.
Mióta tér el a 4 világban a 4. szint végén találhatü jutalom??? Igencsak negatívan hat az Arvahallon játszókra a tény, hogy átlagosan 6 hetente ha kínál teraszos farmot, míg a másik 3 világban mióta egyáltalán végigmegyek a CE-n (kb 4 hét) 3 alkalommal is ez volt a jutalom!
Az effajta eltérés a jutalmazásban a fődíj tekintetében igencsak aggályos, már csak az expedíciós bajnokság végett is, kicsit komolyabb motiváció a játékosoknak egy teraszos farm/felszentelt csillagvizsgálót kínáló láda, mintsem egy csodálatos épületraktározást/fiatalság forrást tartalmazó (tegyük hozzá, hasznos dolog a raktározás is, egy bizonyos mennyiségig)... Márpedig az eltérő motiváció negatívan befolyásolhatja akár egy céh eredményét is, hisz könnyen megeshet, hogy nem minden játékosnak áll módjában minden héten teljesíteni a 4. szintet is végig, így viszont választaniuk kell aközött, hogy akkor teszik amikor az egyéni jutalmak kecsegtetők, vagy akkor amikor a legnagyobb szüksége volna rá a céhnek, mivel erős az ellenfél, láss csodát esetleg épp azért, mert nekik épp akkor van jobb fődíj... Ez borzalmasan egyenlőtlen megoldás, főleg, hogy ezen rövid időszak alatt nem éppen azt tapasztaltam, hogy egyenlően kedvez az egyes világoknak, sokkal inkább azt, hogy az Arvahall áll a legrosszabbul.
Ez igencsak meglepett, korábban szó sem volt róla, hogy a fődíjak világonkánt eltérnek, most pedig azt tapasztalom, hogy 3-ban egyezik, egyben eltér hétről-hétre, az már csak a hab a tortán, hogy az eltérés javarészt az Arvahall kárára történik, ezt nem győzöm hangsúlyozni...
Nonszensz az is, hogy 70-es templommal, és eddig minden egyes héten a CE-t befejezve 4 teraszos farmom van, míg a többi 3 világban össz 4 alkalommal befejezve a CE-t, max 5-ös szintű ET-vel (erekyléből nem is kaptam farmot egyiken sem) 2 ill 3 db farmok jöttek össze, kivétel nélkül midnegyikben legalább 2! Azt hiszem ezzel is illendő volna kezdeni valamit, mármint az egyenlőtlen fődíjakkal, nem az én teraszos farmjaimmal...

Ezzel teljesen egyet ertek. En is kerem a TEAM-et @DaN, hogy nezzetek ra az elteresekre!
 

Vanek ur

Aktív tag
Ezzel teljesen egyet ertek. En is kerem a TEAM-et @DaN, hogy nezzetek ra az elteresekre!
És szerinted az itteniek mit tudnak tenni? Esetleg rákérdeznek a programozóknál, akik meg azt mondják, hogy márpedig ez így van, ahogy le van írva, és csak szerencsétlenségek játéka az egész - és visszaértünk a kiindulási alaphoz: vagy tényleg így van jól, vagy ha nem így van jól, akkor nem fognak mélyebben belenézni, vagyis így van az jól. :) :(
 

DeletedUser24612

Guest
Pontosan, egy fejlesztő tud utánajárni, csakhát ahhoz, hogy egy fejlesztőhöz eljusson a probléma, ahhoz kellene az itteni team mondjuk, akik az elmúlt hónapban nem reagáltak egy szóval sem... Szerintem nem egy egetrengető feladat letesztelni ezt... A tavaszi eventkor játékosok készítettek szimulált teszteket az egyes ládák hatékonyságára és nézték meg a számokat igen nagy mintáknál, erről igen hosszú és részletes beszámolók születtek, meg lehet őket nézni... Persze egy kívülálló csak a kiírt számokkal tudna dolgozni, szóval ez esetben haszontalan lenne szimulálni a dolgot... Viszont egy fejlesztőnek szerintem semmibe nem telne ellenőrzini, hogy megfelelően működik-e, vagy valami hiba van...
Az az érzésem hogy olyan bonyolult a FoE, annyiszor belegányoltak már, hogy ha hiba is van senki nem tudja megoldani :). A LoL -ban már pár éve bent volt egy hiba, amit képtelenek voltak reprodukálni. 100k meccsenként egyszer jött elő, de aztán a 2 évvel ezelőtti VB -n élő adásban is megtörtént, ki is vették az adott karaktert a verseny többi részéről, de még utána is pár hónap kellett mire megcsinálták(?). Szerencse hogy a VB októberben volt és a VB meccseket külön szerveren játszották, valamint mentették az egészet és a következő szezon meg februárban kezdődött.
 

DeletedUser24612

Guest
Pont most írtad, hogy azért nem közlik az értékeket hogy tudjanak változtatni rajta, akkor mi a probléma? Egyébként nekem is feltűnt, hogy a sárkánydrón gyengébb lett, tehát nem az angolnát erősítették. Ez nekem pozitív változás mert egy darabot nem használok, neked negatív.
 

DeletedUser24612

Guest
Ha a drón lett gyengébb, a búvárcirkálóim miért ütik nehezebben az angolnát, szintén 12%-os bónusznövekedéssel együtt? Ugyanolyan feltételek mellett, mint korábban?
És hát azt, hogy azért nem közlik, hogy változtathassanak rajta, nem éppen normális dologként írtam, fel is háborodtak többen bétán is amikor ezt egy admin megszellőztette, hogy ezért nem ismeretesek pl az egyes ereklyetípusokon belül az esélyek a 6 félére... Nonszensz, hogy valaminek van egy kiírt tartománya, vagy épp egy fix adata, és a háttérben meg totálisan más a valóság, amit ráadásul folyamatosan módosítanak is, úgy, hogy ezt sehol nem jelzik, nem informálják a vásárlóikat róla... Mert a számok terén amit mi látunk nem volt változás semmiben, a valóságban viszont érzékelhető. És hát ha ez így van, hogy a kiírt értékek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, és folyamatosan változó tapasztalataok vannak egy dologgal kapcsolatban, felmerül a kérdés, hogy bármilyen téren megbízható-e bármilyen adat vagy információ amit kommunikálnak felénk? Már többen felfedezni véltek ugye gondokat a várható sebzésel kapcsolatban különböző korok egységeinél, eltérést a védelem és saját egységek viselkedésében stb, itt is volt ilyen fórumtéma...
Ha ez megnyugtat Kínában hoztak egy törvényt, hogy a nyereményes játékokban közölni kell a valós esélyeket, mert szerencsejátéknak minősülnek. Ez persze Kína és a FoE valószínűleg nincs kínaiul, de lassan mindenhol el fog terjedni, mert megszokják az emberek. Egyébkén WoW -ban külön oldal is van erre, hogy melyik boss melyik tárgyat milyen eséllyel dobhatja. A csapatok számai viszont nem tartoznak ebbe a kategóriába, tehát azt továbbra sem fogják megmondani. Egyébként a nyári eventben meg az ellen tiltakoztál, hogy nincs is szerepe a szerencsének, most döntsd el kell a szerencse az ilyen játékokban, vagy nem. Nekem az angolna érzésre nem változott, 2-3 lövés egy.
 
Fent